Diák, tanár, szülő, Facebook: ki kit jelöl be és miért?

A kamasz korosztálynak már-már közösségi média-használati alapvetés: „Semmiképpen se jelöld be anyádat”. Nyilván megvan ennek a bölcsen kidolgozott elméleti háttere: senki sem akarja, hogy a hülye vicceit, és a még hülyébb posztjait az anyja kommentelje a haverok előtt, nem is beszélve a szülők szemének legkevésbé sem szánt szelfikről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2016. október 23. Családháló

Ugyanakkor mintha ugyanez az elv nem mindig működne a fiataloknál más felnőttekkel, vagy a tanárokkal szemben. Ezen a nyáron azt vettem észre, hogy a gyerekem és az unokahúgaim tini barátnői, barátai egyre-másra jelölgetnek be ismerősnek. Ez egyrészt megható, mert mégiscsak a bizalom és a szeretet jele (esetleg a gyűjtőszenvedélyé). Másrészt viszont eléggé furcsa érzés, mivel a Facebook-ismerőseim eddig felnőttek voltak, és hát az én megosztott vicceim és fotóim ezeknek a hozzám közel álló felnőtteknek szóltak, semmiképpen sem gyerekeknek.

Ahogy mondjuk, egészen másképp viselkedik az ember, amikor a barátaival bulizik, és egészen más a helyzet akkor, amikor családi, vagy gyerekes összejövetelen vesz részt. Oké, mindkettőn sok ember van, és szól a zene, de ezzel a hasonlóságok véget is értek.

Elkezdtem keresni az iránymutatást erre a helyzetre, és nagyon jó cikkbe botlottam, amit Prievara Tibor írt. Őt nemes egyszerűséggel szupertanárnak neveznénk, kicsit bővebben sok szempontból példaképe azoknak a pedagógusoknak, akik a tanítást nemcsak a hagyományos, poroszos módon tudják elképzelni. Erről a kérdésről is nagyon hasznos dolgokat írt le, amiken tanárként és szülőként is érdemes elgondolkozni.

Visszajelölni, vagy nem jelölni vissza?

Prievara természetesen a tanár-diák kapcsolatról ír, és van mit tanulni belőle. Abból indul ki, hogy a közösségi médiával megjelent a „publikus magánélet”, ami persze önellentmondás, de a lényeg az, hogy míg régen világosan elválasztható volt, hogy hol ért véget egy tanár nyilvános élete, és hol kezdődött a magánélet, ez a határvonal a közösségi médiával megszűnt. Bármi, amit közzé teszünk a Facebookon, egyetlen megosztással közkinccsé tehető, ezért eléggé tudatosan kell használni a felületet.

Tanárként tehát a következőket teszi:

  1. Szól, hogy szervezzenek a tantárgy köré egy Facebook csoportot, így tudnak úgy is kommunikálni, hogy nem „barátok”.
  2. El szokta mondani, hogy ha valaki bejelöli őt, visszajelöli, és nem sértődik meg. Ugyanitt azt is elmondja, hogy ha valaki ezt nem szeretné, bátran közölheti, hogy nem jelöl vissza senkit, és ezért ne haragudjanak meg.
  3. Ha valakinek több ideje van, nyisson egy „Diákok” mappát, és a nem publikusnak szánt posztoknál, az adatvédelmi beállításoknál a lista alapján szelektáljon.
  4. Van, aki szerint egyszerűbb a képlet: az, hogy visszajelöli-e, attól függ, hogy a diák milyen okból jelölte be. Ha csak azért, mert a diákja, akkor utasítsa el a kérést. Ha van közös érdeklődési kör (pl. ugyanannak a csapatnak szurkolnak), akkor fontolja meg a visszajelölést. Amennyiben családtag, vagy közelebbi ismerős, akkor nyilván jelölje vissza. Ez egy világos és egyértelmű válasz a kérdésre, nem meglepő módon az Egyesült Államokból.

Vagyis nagyjából minden jó, mindent lehet, csak világos elvek mentén, amit a felnőtt ismertet a gyerekkel, hogy annak ne kelljen találgatnia, elbizonytalanodnia, hogy mi lehet az oka, ha nem a várt válasz jön.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább itt!