Kölnis, verses, városias – Hogyan locsolkodunk?

A húsvéthétfői locsolkodás igazi magyar népi szokás, ősi eredettel, amelyet a kereszténységben is megőriztek. De vajon mit takar ez a szimbólum és milyen magyarázatok, szokások kapcsolódnak még hozzá? Mi az összefüggés a kölnis, verses városias locsolkodás és a vidéki szervezett színes néphagyományok között?

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a húsvéti locsolás katartikus, vagyis tisztító jellegű, és termékenységvarázsló népszokás, amely az egész ország területén ismert. A hagyomány szerint húsvéthétfőn reggeltől főként a legények, vagy fiúk vízzel, vagy újabban csak illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat.

A szokás valószínűleg ősi tisztító rítusok keresztényiesített formája, amelynek eredetére többféle magyarázat is ismert. Utalhat a keresztelésre, mely hajdan vízbemerítéssel, leöntéssel történt, vagy arra a legendára miszerint a Jézus sírját őrző katonák vízzel locsolták le a feltámadást hirdető asszonyokat, hogy hűtsék lelkesedésüket. A profán eredetmagyarázat szerint a locsolkodás a tavaszi lustratio, megtisztulás egyik erotikus célzatú változata, amely egyfajta termékenységvarázslást imitál.

Vidéken, több helyen szervezett legényfelvonulásokat és leánylocsolásokat tartottak húsvét hétfőn, amikor vödörrel vagy kúthoz hurcolva a lányokat meglocsolták, a jutalom pedig általában festett, vagy hímes tojás volt. Húsvét keddjén, sok helyen viszonzásul asszonyok, lányok locsolták meg a férfiakat. Az ünnepből is adódóan ilyenkor bálokat és lakomákat is szerveztek és az emberek feldíszítették ruháikat és környezetüket is a megújulás jegyében.

A népszokás ilyen szervezett, színes formában a két világháború között a legtöbb helyen eltűnt, inkább maradt meg a szomszédos országok magyarlakta területein, vagy ahol azt turisztikai, hagyományőrző célzattal felidézték. Így ha ma is szeretnénk látni, átélni ezt a formáját ennek a népi szokásnak érdemes ellátogatni olyan településekre, skanzenbe ahol szervezett formában mutatják be az összes helyi húsvéti hagyományt a látogatóknak.

A szagosított vízzel, versek kíséretében, valamilyen adomány, vagy ajándék (pl. piros tojás) fejében végzett locsolkodási szokás újabb keletű, főként városokban ismert. Az ilyenkor használatos köszöntő versek általában nem népi eredetűek, gyakran maguk a locsolkodók faragják a rímeket. A városokban a népi szokások sokat finomodtak, illeszkedtek a környezethez, de az alapvető motívumok így is könnyen felfedezhetőek és azonos gyökerekre vezetnek vissza.

Újabban, valószínűleg urbanizációs tünet, hogy sokat veszített a hagyomány az erejéből, a hosszú hétvégét gyakran használják inkább utazásra a családok, holott az ünnep és a szép hagyomány a családokat is összehozza és kikapcsolódásnak is megfelelő lehet. A gyerekeknek pedig, legyenek akár versikét faragó fiúk, vagy a locsolókat váró lányok igazi élmény lehet ez a sok sajátos szimbólummal telített esemény. Mint oly sok területén az életnek itt is a szülői példamutatás lehet az, amely megtartó erőként hathat és generációról-generációra átörökítheti a húsvéti locsolkodás szokását.