Nagymarosi Ifjúsági Találkozó október 1-jén!

2016. október 1-jén újra sor kerül a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
diákmaros
2016. szeptember 27. Vajda Boglárka

2016. október 1-jén újra sor kerül a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja.


„Nagymaros” története több mint négy évtizedre nyúlik vissza, amikor Sillye Jenő és barátai a Dunakanyarban énekes-imádságos összejöveteleket szerveztek, amelyeket később a fiatalokkal foglalkozó papok, köztük Balás Béla – ma kaposvári megyéspüspök – és Kerényi Lajos pártfogásukba vettek, és segítettek folyamatossá tenni a találkozók megrendezését. Az országos lelkinap sok határon túli fiatalt is vonz, különösen a közeli Felvidékről.

A találkozó témája ez alkalommal Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű, közös otthonunk gondozásáról írt enciklikájából kiindulva a teremtett világ védelme lesz. A találkozóra a Nagymarosi Levélben (elérhető a találkozó honlapján) feltett kérdések átgondolásával, elmélyítésével is készülhetnek a fiatalok.

A szentmise főcelebránsa és szónoka Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke lesz.

A nap vázlatos felépítése

9.00 – közös reggeli ima – az imperfectum együttesvezetésével (plébániakert)

10.00 – főelőadás –Nobilis Márió atya,majdszentségimádás Márió atya és az imperfectum együttes vezetésével (plébániakert)

12.00 – fakultációk (különböző helyszíneken)

13.30 – ebédszünet, idő a személyes találkozásokra

15.30 – énekpróba a szentmisére

16.00 – szentmise – főcelebráns: Beer Miklós püspök (plébániakert)

18.00 – közös éneklés Sillye Jenő és barátaival (plébániakert)

Fotó: gyerekmaros.hu

Milyen programok várják a fiatalokat?

Az előadás után a fiatalok különböző fakultációkon vehetnek részt.

  • Nobilis Márió atyát a művelődési házban kérdezhetik tovább a témáról az érdeklődők.
  • Az altemplom biblikus műhelynek ad helyet, ahol Radnóti Mária szociális testvér várja a fiatalokat.
  • A város felett magasodó kálvárián Brückner Ákos Előd, Somogyi Sándor, Várnai Péter és Lejtényi Emánuel atyák válaszolnak a fiatalok kérdéseire.
  • A templomban a „keresők” számára tart előadást Kerényi Lajos atya.
  • A plébániakertben a domonkos család tagjai tartanak műhelyfoglalkozást Vágyak, érzelmek, szabadság címmel.
  • A Márianosztrai Fegyház és Börtön fogvatartottjaiból alakult keresztény könnyűzenei együttes zenés tanúságtételére a református templomban kerül majd sor.
  • Döntéshozás és elköteleződés, hűség egy életre és hűség a mindennapokban. Mit kell tennem itt és most, hogy szent legyek? Hogyan tudok kitartani az életdöntésemben? Hogyan tudom apróbb célokra lebontani a nagyobb célomat? Ezeket a kérdéseket járja körül az Iránytű hivatástisztázó műhely a résztvevőkkel a Szent Márton Közösségi Házban. A fakultációt vezetik: Fecske Orsolya SSS, dr. Csépányi Gábor, Petres Lúcia OP, Mézinger Gabriella SJC és Nagy Bálint SJ.
  • Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat munkatársai szeretettel várják a személyes beszélgetésre vágyókat a Szent Márton Közösségi Ház udvarán.
  • A kálvária alsó kápolnájában csendes szentségimádás zajlik majd.
  • Az előadás végétől a szentmise kezdetéig lehetőség van gyónásra, lelkibeszélgetésre a templom melletti füves téren.

A találkozó helyszínén egész nap több ifjúsági szervezetet, lelkiségi mozgalmat, illetve programot bemutató standok várják az érdeklődőket, mint például a Jó Pásztor nővérek,  szaléziak, Mária Rádió, Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, pálos nővérek, szegedi Szent Imre Kollégium és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola.

Fotó: gyerekmaros.hu

Gyerekmaros

A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó részeként 1989 óta működik a Gyerekmaros, a fiatalabbaknak és a gyerekeknek szóló lelkinap, amelyen közel nyolcszáz gyerek vesz részt, korosztályok szerint öt altáborban:

  • Kis altábor – óvodások és 1. osztályosok
  • Nagy I. altábor – 2-4. osztályosok
  • Nagy II. altábor – 5-6. osztályosok
  • Kamaszmaros – 7-8. osztályosok
  • Diákmaros – 9-10. osztályosok

Egy-egy altábor több kiscsoportot foglal magában, amelyekben 10–12 gyerek alkot közösséget egymással és csoportvezetőikkel. Programjainkkal (kiscsoportos foglalkozás, közös imádság, énekek és sok-sok játék) igyekszünk hozzásegíteni minden résztvevőt, hogy valóban találkozhasson Jézussal és az Ő barátaival. A lelki épüléshez az ugyancsak korosztályonként megtartott hittan járul, majd közösen veszünk részt a szentségimádáson és a szentmisén is. A Gyerekmaros helyszíne a Szob irányában 10-15 percnyi gyaloglással elérhető Duna-part.

A Gyerekmaros honlapja: www.gyerekmaros.hu