Félkilós hármasikrek – 15 héttel születtek korábban!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. február 25. bencze.aron

Max, Lucas és Harvey Udell, a hármas fiúikrek születésükkor kevesebbet nyomtak, mint egy kétkilós kenyér, és kétséges volt, hogy életben maradnak-e – olvasható a Borsban.


A bristol-i kórházban több mint 15 héttel korábban jött a világra a három csöppség, akik jelenleg Nagy -Britannia egyik csodájának számítanak – miután túlélték születésüket. A három kisfiú még novemberben, átlagosan fél kilóval született, és bár mindegyikőjük vérátömlesztést kapott, a kis Max-en pedig életmentő műtétet kellett végrehajtani – jól vannak, és hazaengedték őket szüleikhez – adta hírül a Mirror.

– Fantasztikus, hogy már otthon vannak. Szinte csoda, hogy életben maradtak. Az orvosok nagyon odafigyeltek rájuk, azt mondták, nagyon aprók az ikreink, de erősek – mondta boldogan a gyerekek édesanyja, Rachel.

A kicsikről készült fotó itt nézhető meg!