Világszép nádszál kisasszony

Nemzetközi gyermekszépségversenyt nyert Medgyesy Mimi, egy ötéves tárnoki kislány. Kevés ennél megosztóbb téma van, a szülők büszkék, a szakember elborzad, a szervező szerint nem szabad kommenteket olvasni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. október 22. Paulik András

Nemzetközi gyermekszépségversenyt nyert Medgyesy Mimi, egy ötéves tárnoki kislány. Kevés ennél megosztóbb téma van, a szülők büszkék, a szakember elborzad, a szervező szerint nem szabad kommenteket olvasni. Közben egyre többen jelentkeznek a versenyek babakategóriájába is, ami az 1-3 éves korosztályt jelenti.


Ül a díva az öltözőben. Az előbb még fiatal volt és tündöklő, most visszeres lábait fáslizza, a smink alól előtűnnek a ráncok, a paróka alól a ritkás, ősz fürtök. Ismerős kép, ilyen az élet, a fordítottján azonban még sokan háborognak: Szokatlanul apró termetű harmincas nők ülnek az öltözőben. Az előbb felnőttek voltak, kimért mozdulatokkal. Aztán leveszik a parókát, a műszempillát, a műfogsort, és egyre fiatalabbak lesznek, egyre elevenebbek. Ők a gyerekszépségversenyek sztárjai, akiket leginkább az elrettentő amerikai filmbejátszásokból ismerhetünk. A hazai helyzet más. Ez nem Amerika, legfeljebb kicsiben.

A Törökországban megrendezett Little Miss World gyermekszépségversenyen 21 ország képviseltette magát összesen 42 versenyzővel. A világversenyre a Sztárcsemete Hungary ügynökég hét gyermekkel érkezett, az 5 éves Medgyesy Mimi – a legfiatalabb versenyző – a Tiny Miss World címet kapta meg. Három korcsoport volt, minik, kicsik, tinik (a tini nem tiny), ő a legkisebbek versenyét nyerte meg.

Mimit és a családját tárnoki otthonukban látogattuk meg. Míg a kislány anyukája, Fodor Zsanett segítségével a fotózáshoz öltözik, a nagymamával kezdünk beszélgetni. Mivel az apukának éves zárása volt a cégnél, helyette ő utazott Antalyába, ami igazán jól jött, mert rengeteget kellett vasalni.

Koktélruha, estélyi

Hatnapos volt a rendezvény – meséli -, a fellépőruhák között volt négy Magyarország feliratú póló, egy népies (jelen esetben kalocsai) ruha, egy rózsaszín kis táncruha, egy halványbarack színű koktélruha, egy virágfantázia ruha és egy estélyi ruha. Cipő kettő, de nem lehettek magas sarkúak.

Mindenkinek be kellett mutatnia egy maximum 2 perces produkciót, Mimi esetében ez egy tánc volt, melyet egy fiatal táncművész (Biró Szelli) tanított neki. Az otthoni gyakorlásokon nehezen sikerült végigcsinálni a táncot, de aztán az első színpadi próbán egyből sikerült a produkció. A nagymamának folytak a könnyei a látottaktól, Mimi megkérdezte, miért sír. Fáj valami? Nem, ezek az öröm könnyei – válaszolta. Olyan is van? – kérdezett vissza a kislány.