„Egy igazi kaland külföldön tanulni” – világjáró diákok

Egy középiskolás és egy egyetemista diákot kértünk meg arra, hogy számoljanak be a külföldi tanulmányaikról, és hasonlítsák össze a magyar oktatási rendszert azzal, ahol épp tanulnak vagy tanultak. A beszámolók következnek.

Hunor Virág Csenge öt éve tanul egy cambridge-i középiskolában. Az órák reggel 8.45-kor kezdődnek és délután háromig tartanak. Elmondása szerint nagyon sokban különbözik az angliai és a magyar oktatási rendszer. Az első dolog, ami nagyon furcsa volt számára az az egyenruha viselése volt. A sokak által vitatott ruhadarab szerinte az első döbbenet után igazán megszokható, ráadásul véleménye szerint az a jó abban, hogy mindenki „egyforma”, hogy így nem kritizálják egymást, és sokkal elegánsabbak, mint a hérköznapi ruhájukban. A másik, ami feltűnő, hogy a tanulási morál nagyon gyernge. A diákok alig írnak házit, nincs stressz. Csak az teljesít jól a suliban, aki energiát fektet a tanulásba és koncentrál az órán is.

Csenge beszélt a tanár-diák kapcsolatokról is: a tanárok és a diákok között egyáltalán nincs kapcsolat. Amikor otthon jártam iskolába, akkor nagyon jó viszonyban voltam a tanáraimmal. Szerettek, kedvesek voltak és ismerősök voltunk Facebookon. Ez idekint elképzelhetetlen. A tanárok azért járnak be, hogy tanítsanak és nem azért, hogy kedveljük őket. Pár kivétel van csak, de velük sem alakíthatunk ki szorosabb kapcsolatot. Tilos a közösségi oldalakon ismerősként bejelölnünk egymást.

A középiskolás lány azt is elárulta, hogy szörnyű azt néznie, hogy milyen flegmák az osztálytársai. „Egyáltalán nem mutatnak tiszteletet, ami nekem nagyon fura. A tanárok többsége csodálta, hogy milyen kedves és tisztelettudó vagyok. Az érdekesség az, hogy a diákok nem csak az iskolában, de otthon is ennyire tiszteletlenek. Az angol gyerekek olyanok, mintha nem látnák a határt a gyerek és a felnőtt között… Én sosem mernék így beszélni az anyukámmal és a tanáraimmal.” Csenge hozzátette: szerint ez a viselkedés nem azon múlik, hogy a tanárok távolságtartóbbak, hanem azon, hogy a szülők így nevelik őket.

Nemrég egy interjúnkban Bagdi Bella, a Boldogságórák kapcsán elmondta, hogy hazánkban rengeteg diákot kiközösítenek és megaláznak az osztálytársai. Elmesélt egy történetet, amiben egy kislány öngyilkos lett az őt ért bántalmazások miatt. Az 5 oldalas búcsúlevelében a lány négy oldalon keresztül csak azokat a sérelmeket sorolta, amiket az osztálytársaitól kapott.

Emiatt a 15 éves lányt arról kérdeztem, hogy az ő sulijában mennyire bántják egymást a gyerekek. Pláne azok után, hogy Csenge elmondta, a felnőtteket egyáltalán nem tisztelik. A válasz meglepő volt. „Azt vettem észre, hogy sokkal kevesebb a bántás és a kiközösítés, mint otthon. Nálunk rengeteg gyermek van kiközösítve, míg itt ez nem jellemző. Itt mindenki mindenkinek a barátja. Ebben valószínűleg szerepet játszik az is, hogy a tanórákon kívül a fiúk és a lányok külön csoportokban vannak, míg otthon a szünetekben mindenki elvegyült. Itt a fiúk szinte sosincsenek együtt a lányokkal. Nem tudom ez miért van, ez hiányzik nekem otthonról.”

Csenge elmesélte, hogy bár sokkal kevesebb órájuk van, mint idehaza és évközi szünetekből is több van, a nyári szünet náluk csak egyhónapos, míg itthon 3 hónapjuk van a diákoknak a pihenésre.

A magyarok mindenhol összezárnak

Anna, 25 éves és egy évig  tanult művészettörténetet Milánóban Erasmus-program keretein belül. Számára az volt a legfurább, hogy az összes óra, hogy kezdődött, hogy a tanár elmondja,  hogy mi a feladat akkor, ha a diák részt akar venni az órákon, és mit kell elolvasnia, ha nem.

A tanításban hatalmas különbségek voltak: a művtöri iszonyatos lexikális tudást igényel, és otthon úgy nézett ki egy vizsga, hogy rengeteg képről kellett megmondani, hogy ki készítette, mikor és hol. Ez volt a minimum. Emellett pedig számos más szempontból kellett elemezni a képet. Ezzel szemben Olaszországban egy óra alatt mondjuk átvettünk 10 képet, de azt viszont úgy, hogy minden icipici részletbe belementünk, de teljesen másként állnak hozzá, mint itthon – kezd a mesélésbe Anna. Az őszinte véleményem az, hogy ez sem jó, Szerintem egy művészettörténésznek kell, hogy legyen egy lexikális tudása, ne csak gondolkodós, filozofálós véleménye.

Anna a vizsgáztatásról is hatalmas különbségekről számolt be. Az itthoni stressz, az, hogy a diákok teljesen kiöltözve várnak egyesével a sorukra, az kint elképzelhetetlen. „Egy olasz vizsga nagyon laza, ki sem öltöznek, és inkább egy beszélgetéshez hasonlítható az egész. Az értékelés 1-30-ig van, én általában 26-27 pontokat kaptam, mert úgy készültem fel, mint egy magyar vizsgára.”

A kép csak illusztráció!

Az egyetemista lány később Kínába is ellátogatott, hogy erősítse a nyelvtudását. Mint mondja, itt nagyon meglepő volt, hogy senki fejében nem fordult meg az, hogy valamiért ne írjon házit. „Kínában nagyon szabálykövető mindenki. Ha nem készült el időre a beadandó, látszott a tanár arcán a teljes megdöbbenés, hogy miért nem készült el időre a kiadott feladat. Ők nagyon rugalmatlanok. Volt olyan, hogy a tanár mondta, hogy a következő leckének nincs értelme, de át kell venni, mert ez követezik.”

„Csavaros Kelet-Európai gondolkodás jellemez minket, magyarokat, ezt megfigyeltem. Mi sokkal inkább összetartunk külföldön is, trükközünk a kreditekkel és az órára bejárással is. Az óramennyiség nem kevesebb, a különbség inkább az, hogy Olaszban tömbösítve voltak az óráink.”

Miért éri meg kint tanulni egy-két évig?

A két lány egyetértett abban, hogy mindenképpen megéri kint tanulni. Anna szerint a legfontosabb, hogy ne legyenek hamis elvárasaink. „Aki Európában tanul az max az angolját fogja erősíteni. Inkább kaland és életrevalóságra nevel, fontos, hogy megtaláld a helyed, megismered önmagad egy idegen országban. Szerintem nagyon fontos, hogy igyekezzünk a helyiekkel sok időt tölteni és ne csak a nemzetközi csoporttal mozogjunk.”