Egy katona szabadsága

„Meglepi az embert a szokatlan csend, mikor nem reng alatta a föld, nem kell hálóingben kifutni az éjszakába bombamentes fedezéket keresni az ellenséges repülők elől…”

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. október 19. SZJM

„Meglepi az embert a szokatlan csend, mikor nem reng alatta a föld, nem kell hálóingben kifutni az éjszakába bombamentes fedezéket keresni az ellenséges repülők elől…”


Hefty Frigyes az 1. világháború egyik jó nevű pilótája éppen hazafelé tart szabadságra a Rózsadomb egyik házába. Már több mint 300 frontfölötti bevetés és két légi győzelem van mögötte.

„Idestova egy esztendeje, hogy utoljára otthon voltam. Egy esztendő óta járnak-kellnek az egymást buzdító, bátorító, lelkes hangú levelek. Vajjon mi rejlik az otthoniak bizakodó sorai mögött? Hisznek-e komolyan állóképességünkben, s ők maguk állják-e lelkileg a szenvedők nagy csatáját, avagy minden csak jószándékú önámítás?” – írja. Front és otthon hatalmas távolságban van. Két külön világ.

Heftyék családja igazi nagycsalád. A fogason törülközők sorakoznak, mindegyik megcímkézve: Papa, Mama, Andor, Paula, Richárd, Mariska, Frigyes, Károly, Ilonka, György, Lajos, Pál, Ádám, Éva, Béla, Veronka, Anci. Vasárnaponként megbámult attrakció a Vízivárosban, amikor a „Hefty intézet” templomba megy. Vegyesházasság a szülőké: így az egyik fele a Bécsi kapu térre az evangélikusokhoz, a másik a Mátyás templomba. Rend, fegyelem, sok-sok nevetés, tökéletes logisztika – és ami még ennél is fontosabb – nagy-nagy szeretet uralja a légkört. Szeretet, ami képessé teszi anyukát, hogy egy emberöltőn át ne aludja végig az éjszakákat, és ami alkalmassá teszi apukát arra, hogy előteremtse azt a kocsideréknyi kenyeret, amit mindennap megeszik a szolíd polgári körülmények között élő család.,

A háború alatt a 9 fiúból 5 szolgált. Mindannyian abból élnek, amit otthonról hoznak: kötelességtudás, hazaszeretet, keménység, lovagiasság az ellenséggel szemben is.

Rövid szabadság

„Meglepi az embert a szokatlan csend, mikor nem reng alatta a föld, nem kell hálóingben kifutni az éjszakába bombamentes fedezéket keresni az ellenséges repülők elől…” Az ember mégis magától felébred, s aztán már nem alszik vissza. Megtalálja a békeidők elfoglaltságait: a korzót, a kávéházat, a kaszinót, a kirándulást vagy éppen novellákat ír. S eközben mindig a többiek, a halálos veszedelemben lévő többiek jutnak eszébe.

Két hét.

Már csak néhány nap van hátra a szabadságból, amikor egy reggel a szülők újságot olvasnak, és édesanyja arca elkomorul. A Budapesti Hírlap a főjelentést, a „Höfer”-t idézi: „Az ellenfél a Podgorától Tolmeinig és Görztől Monfalcone-ig terjedő Isonzó szakaszon újból heves támadásba kezdett. A Valone-völgy ellen intézett többórás tüzérségi előkészítés és rendkívül heves pergőtűz nyomán megkezdte újabb offenzíváját állásaink ellen.”

Szavak nincsenek. Édesanyja összekészíti a holmikat, megszervezi a vonathoz való lejutást, és arra kéri a fiát, hogy ma korábban térjen haza édesapja hivatalából. Búcsúzásra egy óra marad.

„Délután négykor előállott a kocsi, búcsúznom kellett. Egyedül Anyám kísért a kapuhoz, ez a legnagyobb kitüntetés jele volt. A kapuban még egyszer visszafordultam:

– Isten áldja Édesanyám!

Ráhajoltam a kezére s ő áldólag símogatta meg homlokomat:

– Ég veled, ég hozzon fiam!

Mikor aztán becsukódott mögötte a családi kúria kapuja, zokogva hajtotta fejét kezeibe.

Most már sírhatott, – nem láthatta senki.”

A háború kellős közepén

Hefty a háború kellős közepére tért vissza. A levegőben a mérleg egyre inkább az ellenfelek irányába billen. Az olaszok mellett megjelennek a francia és az angol gépek is: többen vannak, jobb gépekkel repülhetnek és négy hónaponként szabadságra mehetnek. Hefty az általa leszolgált 40 hónap alatt 6 hetet töltött mindössze szabadságon. Három arany vitézségi érmével többször kérelmezhette volna – és erre buzdítja a család is –, hogy hazajöhessen, befejezhesse az egyetemet – ő azonban repülni és szolgálni akart.

1918. augusztus 23-án egy elvesztett párharc alkalmával gépe több találatot kapott és lángra lobbant. Ekkor kiugrott lángoló D III-asából, s bár kezdetleges ejtőernyője nem nyílt ki rendesen, szerencsésen földet ért. Ez – valószínűleg – neki sikerült először a repülés történetében.

A háború végéig számtalan újabb bevetést repült: alacsonytámadásban támadta az ellenséget, felderítőket kísért, harcolt a saját reptér védelmében és három további légi győzelmet aratott. Ezzel feliratkozott az „ászok közé”. Szolgált a Tanácsköztársaság alatt is a határok védelmében, s ekkor egy alacsonytámadás során újra megsebesült. A román megszállás elől Siófokra ment, és csak a megszállók távozása után a magyar csapatokkal együtt térhetett végre egészen haza. S ahogy írja: ekkor alhatta végre ki magát teljesen.

Megtette a magáét, és szerencsével járt. Az ilyen katonáknak és az ilyen családoknak nagy szerepe volt abban, hogy a Monarchia – és az összes többi hadviselő ország – csapatai ki tudtak tartani, annyi testi és lelki szenvedés között.

Fájdalmas a kérdés: vajon megérte-e az áldozatuk? A kérdést persze ők is feltették, de úgy gondolták, fontosabb, hogy megtegyék a kötelességüket, amivel annak a bajban lévő közösségnek tartoznak, amit nemzetnek nevezünk, s amelyben mindannyian összetartozunk.

Felhasznált irodalom: vitéz Hefty Frigyes: Repülők előre