2013. május 20. hétfő, Bernát,Felícia

Akárki akármit is mond, beköszöntött az esküvői szezon. A házasulandók már javában tervezik nyári "nagy napjukat", amelynek minden részletére figyelni igyekeznek. Ha a násznép (vagy egy nagyobb családi ünnepség) ünnepi asztalát tervezzük, merítsünk ihletet az alábbi ültető kártya...

A televízió hatalmas lehetőség az ismeretekre vágyó ember számára, aki nem tud minden témáról olvasni, minden helyre eljutni. A jól megválogatott műsorokból a kisgyermek is sok érdekes dologgal ismerkedhet meg, előfordul azonban, hogy nincs annyi ismerete, hogy probléma nélkül tudásába...

Melyik gyerek ne szeretné Kung-fu Pandát, melyik ne rajongana Micimackóért vagy Hugo vízilóért? A mesékben aranyos és kedves karakterek sokszor vérszomjas fenevadak, de legalábbis sokkal kevésbé kedvesek, mint azt a gyerekek gondolják.

Azok a gyerekek, akiket együtt nevelnek fel szüleik, több figyelmet kapnak, stabilabbak, ritkábban szoronganak és okosabbak, állítja egy kutatás.

Nem sokan ugyan, de apák érdeklődnek a Munka kisgyermekkel (MuKi) program iránt, s sokan már részt is vesznek benne. A foglalkoztatás-bővítő projektben képzéseket tartanak, munkaerőt közvetítenek, tanácsot adnak. Lehet jelentkezni, több tucat gyerekesnek sikerült munkába állni.

hirdetes_toprotator_mellett

MEGHATÓ VIDEÓ: azért nem teljesen reménytelen a világ

Remek kis videót találtunk nektek, amelyben olyan végzetesnek is tűnő eseteket láthatunk, amikor az emberi odafigyelés, a törődés segít elkerülni a komolyabb bajt. Szívderítő látni a nagyforgalmú útra kitévedt kisgyereket visszakísérő sofőrt, vagy az idős asszonyt az utcán étkísérő idegent.

Veszélyes lehet a babára a terhesség alatt szedett D-vitamin

A terhesség alatt szedett D-vitamin növeli gyermekek körében az ételallergia kockázatát, a legfrissebb német kutatási eredmények szerint.

Kiderült, hogy kié a világkiállítás legszebb kutyája

Vörös Zsuzsa olimpiai és világbajnok öttusázó Bottom Shaker My Secret nevű óangol juhászkutyája nyerte a Best In Show 2013 fődíjat a budapesti Hungexpo kiállítási központban megrendezett Kutya Világkiállítás zárónapján.
 

Kínai típusú családpolitikát fontolgat a szlovák kormány

A pozsonyi  szociális és munkaügyi minisztérium olyan intézkedést vezetne be, amely az elsőszülött gyermekkel kivételezne. Nagyobb állami támogatásban részesítené, mint a kistestvéreit.

Ünnepeld a nyarat a szaléziakkal!

Igényes nyári szórakozást kínálunk elsősorban keresztény 18 és 30 év közötti fiatalok számára – foglalta össze a rendezvény esszenciáját a családháló megkeresésére Csány Márton, a Szalézi Partfesztivál főszervezője.

Pillecukor a nyárson - megmondjuk hogyan csináld!

Ha a klasszikus szabadtéri sütögetésre gondolunk, akkor leginkább szalonna, kenyér, hagyma és kolbász kerül a hátizsákunkba. Egy amerikai család ellenben pillecukrot és csokis kekszet csomagol egy ugyanilyen túrára. A gyerekeknek ti is kedvezhettek, hogyha nyársara húzzátok a habkönnyű édességet. Nem csak a karamellizálás technikáját, hanem a mályvacukor receptjét is eláruljuk.

Nyerjetek belépőket az Ez az a nap-ra a Sportarénába!

Nyerjetek 2x2 darab belépőt a családhálóval a Budapesten június 1-én megrendezendő Ez az a nap elnevezésű nagyszabású felekezetközi eseményre! Nem kell mást tennetek, csak egy egyszerű kérdésre válaszolnotok!

Béreljen nagymamát!

Rengeteg szabadidővel rendelkező, magányos nyugdíjasok és nagyszülők nélkül élő, időzavarral küzdő kisgyerekes családok próbálnak egymásra találni apróhirdetésekben vagy az interneten, hogy megkönnyítsék egymás életét. A pótnagymamák segítsége sokszor nemcsak azt akadályozza meg, hogy az anyák tönkremenjenek a lelki és a fizikai terhek miatt, hanem egy házasságot is megmenthet a jelenlétük.

Orális fogamzásgátlás - az elhízástól félnek legjobban a magyar lányok

A fogamzásgátlók alkalmazásával kapcsolatos spontán aggodalmak jellemzően nem a tabletta hatékonyságára vagy a szedés körülményességére fókuszálnak, hanem sokkal inkább a testre gyakorolt közvetlen hatásokra - derül a Szinapszis Kft. kutatásából.

Megértést vár a kegyetlenségeiről ismert szülész

A higiéniát hírből sem ismerő klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, tevékenységével a szegény sorsú, elkeseredett nőket segíti, és ha kellett, maga végzett az élve született elhajtott magzatokkal. A kegyetlenségeivel alaposan megszedte magát, és bár a héten életfogytiglanra ítélték, még mindig bízik benne, hogy az élet őt igazolja majd.

Hogy ne a padlón haljon meg a nagypapa

Az országban minden 80 év feletti időst felkeresnének, a rászorulókat naponta segítenék bevásárlással, felolvasással, házimunkával. Ez a célja a nemrégiben kinevezett idősügyi miniszteri biztosnak. Jeneiné dr. Rubovszky Csillával idősügyi miniszteri biztossal, Belváros alpolgármesterével beszélgettünk.

Blogajánló

2013. 05. 20. | gyermekpszichologus.blog.hu
Érezhető változás lesz az életében. A szülők hozzáállása és a helyzetről való gondolkodása pedig perdöntő hatású a jövőre nézve. Éppen ezért fontos a felkészítés módj...
2013. 05. 20. | oltari.blog.hu
Amikor csoportkép készül az ifjú párról és a vendégseregről, minden tekintet a menyasszony ruhakölteményére szegeződik, hacsak nincs a násznépben valaki, aki “beleron...
2013. 05. 20. | juharizsuzsanna.blog.hu
Gyermekcsináló hónap volt az ókori Egyiptomban július, augusztus. A jelenségnek vallási gyökerei lehettek.
Korábbiak
Családháló-Díjat adtunk a 2012. év legkiválóbbjainak

Első alkalommal adtuk át a Családháló-Díjakat, amelyekkel a családosok nevében szeretnénk elismerni mindazok munkáját, akik bölcsődében, szülészeten, vagy éppen beteg gyermekeink ellátásánál szeretettel, ugyanakkor erőn felül tejesítenek és segítik mindennapjainkat. Köszönjük nekik!

Korábbiak