Családháló

Kezdőoldal CSH-infók A segítő segít, a cselekedet beszél helyette

A segítő segít, a cselekedet beszél helyette

Idén először adják át a Jószolgálat-díjat a szociális munka területén kiemelkedő munkát akár hivatásszerűen, akár önkéntesen végzőknek. A 12+1 kategóriás díj mögé felsorakozott a hét legnagyobb segélyszervezet és néhány jelentős üzleti vállalkozás is. A díjról és a szociális munka társadalmi elismertségéről beszélgetett a Mandiner.család Szalóki Ági énekesnővel, a díj egyik nagykövetével, Nagy Gáborral, a Magyar Vöröskereszt és Tóth Simon Ferenccel, a díjat alapító Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány képviselőjével.

Mandíner Család,

Ági, honnan ered a te szociális érzékenységed?

Otthon tanultam. Beépült a tudatomba, hogy segíteni jó és természetes. Az elmúlt évtizedekben  számtalanszor alkalmam nyílt arra, hogy erről a „segítő tudatról” nagy nyilvánosság előtt beszéljek, és reklámtábla lehessek minőségi munkát végző, professzionális segítőszervezetek számára. Én laikusként és ösztönösen segítek, de a Jószolgálat-díj alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet a hivatásos segítők munkájának értékére, és magára a segítői hivatásra.

Melyek voltak ezt a „segítő tudatot” építő, meghatározó családi körülmények?

Régi hagyománya van a segítségnyújtásnak a családunkban, de nem gondolom, hogy ettől különlegesek volnánk. A közösségi munka az élet része:  a kaláka, a rokonok segítése, a betegek ápolása vagy a lakóközösség összetartása, de akár a II. világháború után a romos Budapest újjáépítése – kétkezi munkával – is sokak emlékezetében él, és generációról generációra száll.

Az anyai dédnagymamám afféle amatőr szociális munkásként szívesen és önként gondoskodott a magukat ellátni képtelen idős szomszédairól. Az édesanyám örökölte ezt az érzékenységet; a ’80-as évek végén  ő vezette a Szociális és Egészségügyi Minisztérium első ügyfélszolgálatát. Itt – munkatársaival –  sok ezer segítségkérő ember levelét olvasta el és szociális problémáikra igyekezett szakmai megoldást találni. Ez az igyekezet és szenvedélyes segíteni vágyás az életében máig is tart: több évtizede a magyarországi nyugdíjasok helyzetének javításáért dolgozik önkéntes munkában.  A nevelőapám kiváló pedagógus, a szociális munkás tanszék vezetője volt a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán és az ELTE-n.

Büszke vagyok a családomra, és hálás vagyok a tőlük kapott szemléletért, empátiáért. Ezzel az örökséggel – úgy érzem – hasznos tagja lehetek szűkebb és tágabb környezetemnek. Ez a szemlélet közösséget is jelent nekem, sok jóakaratú emberrel köt össze.

Hogy használod fel ezt az örökséget: hogyan szoktál segíteni énekesnőként, magánemberként?

Valahol azt olvastam: a segítő segít, és ezzel nem kérkedik, a cselekedet beszél helyette, minden egyéb körülmény, körítés lényegtelen. A segítő megteszi, amit ott és akkor meg kell tennie, majd továbblép, nem hizlalja az egóját. A kérdésre is válaszolva, felhívnám a figyelmet arra, hogy végtelen azoknak a helyzeteknek a száma, amelyekben segíthetünk:  az utcán, a villamoson, a lakó vagy iskolai, munkahelyi közösségben. Az empátia, a helyzetfelismerő képesség, a birtokunkban lévő információk, kapcsolataink, gyors cselekvőképességünk, hitünk és reményeink segítenek a problémamegoldásban. Az internet is kiváló eszköz a kezünkben a segítségnyújtáshoz.

Hogy azért egyetlen konkrét példát mégis említsek: egy öttagú családot támogatok 2006 óta, a család középső gyereke keresztfiam lett az idők során. Vannak továbbá olyan események, sikeres gyűjtőakciók, amelyekhez mindig örömmel kapcsolódtam, illetve olyan alapítványok, amelyek munkájáról szívesen adtam hírt, mint a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány, a Hospice Alapítvány, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Menhely Alapítvány vagy az Artman Egyesület. És persze itt van a Jószolgálat-díj is.

Miért vállaltad Jószolgálat-díj támogatását?

Fontosnak tartom, hogy a professzionális segítőkről minél többet, minél nagyobb közönség előtt beszéljünk, hogy épüljön be jobban a köztudatba: a segítségnyújtás nélkülözhetetlen szakma, sőt,  jól segíteni tudomány.
A szociális szférában dolgozók munkája kiemelkedően nehéz, fizikailag és lelkileg is megterhelő. A szociális munkások anyagi helyzete az utóbbi időben némileg javult, de ma is keserves. Vannak ösztönösen jó önkéntesek, de fontos az is, hogy az alkalmi, laikus segítők mellett a szociális területen dolgozó szakemberek munkájukhoz több erkölcsi és anyagi támogatást kaphassanak.

Idősödő és elmagányosodó társadalomban élünk, amelyben magas a depressziós emberek száma, amelyben az egyének, a család és a közösségek hajlamosak széthullani. A széthullás eredményeképpen meggyengül az egyént megtartó elsődleges védőháló: a potenciális családi, közösségi segítségek száma csökken, így egyre nagyobb szükség van a segítő szakemberekre.

Ez a díj arra is alkalmas, hogy az üzenete megtalálja a fiatalabb generációkat, és bevonja őket a közösségért végzett munkába. A középiskolások kötelező közösségi szolgálatának bevezetését kiváló döntésnek tartom. Jó volna elérni, hogy az önkéntesség ne letudni való feladat legyen, hanem váljon a fiatalok életének részévé. A rendszeresen segítő, együttműködésben gondolkodó, empatikus emberekre jellemző puritán szemlélet, amely szerint pénz helyett saját energiánkat és  időnket is adhatjuk  másoknak – követendő példa lehet.

A cikk itt folytatódik!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Hívom a családokat – Bíró László püspök februári levele

A tanári szobában arról folyt a beszélgetés, hogy milyen különböző válaszokat kaptak az érettségire készülő fiú- és lánytanulóktól a legutóbbi...

Close