7 tipp az egészséges párkapcsolatért

Hatalmas öröm egy baba születése, de óriási változást is hoz a család és a szülőpár életében. Hirtelen úgy tűnik, hogy semmire sincs idő. Adott egy hullafáradt lestrapált anyuka, és egy karikás szemmel, ásítozva munkába induló apuka. Ha akad fél óra szabadidejük, akkor azt leginkább alvással töltik, és nem a kapcsolatuk építésén fáradoznak.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
beszélgetés
2016. július 26. Csontos Dóra

Hatalmas öröm egy baba születése, de óriási változást is hoz a család és a szülőpár életében. Hirtelen úgy tűnik, hogy semmire sincs idő. Adott egy hullafáradt lestrapált anyuka, és egy karikás szemmel, ásítozva munkába induló apuka. Ha akad fél óra szabadidejük, akkor azt leginkább alvással töltik, és nem a kapcsolatuk építésén fáradoznak.


És ez így rendjén is van, amíg a baba végig nem alussza az éjszakát. A pechesebb családok esetében ez néhány évig is eltarthat. Ez a néhány év azonban elegendő ahhoz, hogy a két szülő – gyakran már menthetetlenül – eltávolodjon egymástól. Most nem a frászt akarom hozni az amúgy is frusztrált anyukára, inkább csak időben szólni: ha nem figyeltek egymásra, ha nem töltögetitek egymás szeretet-tankját, akkor egy nehezen visszafordítható folyamatot indítotok el.

Valójában nem kell nagy dolgokra gondolni. Napi sok pici, apró jelzés is fenntartja a kapcsolatot. Íme, néhány ötlet.

Reggeli csók

Mielőtt a párod reggel munkába indul, igyekezzetek megtudni valamit egymás napjáról! Hová megy, kivel ebédel, mit fog csinálni a munkahelyén, mit intéz a család ügyeiből? Ez mindössze napi 2 perc reggelente. Kevesebb idő, mint amennyit a fürdőszobában töltünk. Könnyebb kivitelezni, ha leültök együtt reggelizni.

Hazaérkezés

Minden munkanap végén meséljétek el egymásnak, hogy mi történt veletek aznap! Ezt a szakirodalom stresszcsökkentő beszélgetésnek nevezi. Persze nagyon nem mindegy, hogyan csináljátok. Van néhány fontos dolog, amire érdemes figyelni. Például ne adjatok egymásnak tanácsot, hacsak a másik nem kéri ezt kifejezetten. Figyelmesen, együttérzően hallgassátok egymást, és ismerjétek el egymás érzéseinek jogosságát!

Csodálat és nagyra értékelés

Törekedjetek arra, hogy minden nap adjátok a párotok tudtára, hogy igazán szeretitek és nagyra értékelitek őt! Nem kell attól félni, hogy így elkopik az érzés, és attól sem, hogy nagyképű vagy beképzelt lesz a társad. Csak a kapcsolatotok fog megerősödni.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!