Az apák is helyet kérnek maguknak

Pontosan öt perc alatt tudnék a játszótéren találni legalább öt olyan apát, aki munka után közeli kapcsolatba kerül a pelenkával, a mosogatóval, eltakarodik a boltba, vagy éppen képes ötvenöt percen keresztül együtt enni a húszhónapos gyerekével, miközben este még meg kell válaszolnia kétszáz emailt.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2017. március 30. Lippai Roland/mandiner.család

„Még mindig úgy gondolom, hogy Spéder Zsolt neves demográfus 2011-es tanulmánya az egyik első szög volt abba a szimbolikus koporsóba, ahová lassan, de remélhetőleg biztosan bezárjuk az apákkal kapcsolatos primitív sztereotípiákat, gondosan mellétéve az előítéleteket s minden olyan egyéni-, illetve társadalmi szintű megnyilvánulást, amely a férfiakat akadályozza az apaszerep elsajátításában és legmélyebb megélésében. Attól most megkímélném az olvasót, hogy az apaság nagyszerűségét bizonygassam, hiszen apának lenni éppen olyan természetes mély dolog, mint ahogyan az anyaságról is gondolkodunk.

Fél évtizede egyértelműen és számokkal alátámasztva kiderült, ami azért addig is tudott-, de elhallgatott volt: a magyar apáknak komplex szerepelvárásoknak kell(ene) megfelelniük úgy, hogy az azzal együtt járó nyomás megértéséhez, pláne kezeléséhez nem hogy kinyújtott kezet és megértő füleket nem kapott és nem igazán kap a mai napig sem, de inkább kokikkal és jól elhelyezett sallerokkal kellett és kell beérnie. Mindezt persze úgy, hogy miközben azért keressen továbbra is kurva sok pénzt (a kenyérkereső apatípus) a gyerekkel is töltsön elég – trendi leszek: minőségi – időt (résztvevő apatípus), mindezt egyszerre a legmagasabb szintű vitalitással. Pörögni kell.”

 

A cikket ide kattintva tudod továbbolvasni.