Igen, a tejfogat is be kell tömni

Sokan úgy vélik, a tejfogakat nem kell betömetni, mert úgyis kiesik. Rosszul tudják, irány a fogorvos!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2014. március 11. szabo.daniel

Sokan úgy vélik, a tejfogakat nem kell betömetni, mert úgyis kiesik. Rosszul tudják, irány a fogorvos!


Megoszlanak a vélemények arról, mit kell vajon tenni, amikor lyukas, szuvas fogra bukkanunk kisgyermekünk szájában. Sok szülő nem nagyon törődik vele, mondván, úgyis hamar kiesik, felesleges tömögetni. Hát nincs feltétlen igazuk. Egy lyukas foggal, legyen az tejfog vagy maradó fog, mindenképpen és mihamarabb törődni kell.
Miért?

 

  • – mert rontja a száj általános higiéniáját
  • – fontos, hogy a gyerek maradó fogai megfelelő flórában bújhassanak ki
  • – mert ugyanúgy begyulladhat, mint a maradó fogak
  • – mert hamar romlik a fogak állapota
  • – negatívan befolyásolhatja a gyermek fejlődését (pl. nem tud megfelelően táplálkozni)

Később visszaüthet

A tejfogakról sokan azt hiszik, egyáltalán nem kell velük foglalkozni, hisz nincs gyökerük és úgyis hamar kiesnek, jönnek majd a „rendes” fogak. Nos, ők tévedésben vannak: a tejfogaknak is van gyökerük egyébként – igaz felszívódnak fogváltáskor -, de ami ennél is fontosabb, nagyon komolyan meghatározzák azt, milyen maradó fogazat alakul ki a gyerek szájában.

Gyorsabban szuvasodik

A tejfogak sokkal sérülékenyebbek a „csontfogaknál”, hiszen a felszínük körülbelül fele olyan vastag mint a későbbieké. Ebből következően a szuvasodás is nagyságrendekkel hamarabb terjed: gyorsan eléri a fogbelet és rövid idő alatt képes elrohasztani a teljes fogat. Ez az a – szerencsére egyre kevésbé előforduló – látvány, amikor a kisgyereknek valóságos fekete mosolya van.

Mindenképp kezelni kell

Általános szabály szerint – mondja megkeresésünkre Beck Anita fogorvos – minden szuvas fogat el kell látni mihamarabb attól függetlenül, hogy tej- vagy maradó fogról van-e szó. Egyetlen esetben szokták kezelés nélkül hagyni a szuvas tejfogat: ha néhány hónapon belül, maximum fél-egy éven belül várható a fogváltás megtörténte, a gyermeknek nincs fájdalma, illetve maga a lyuk sem túl kiterjedt.

Ha azonban a fog tüneteket is okoz, illetve előrehaladott a szuvasodás, biztosan el kell távolítani, hiszen a baktériumok tovább terjedhetnek az ép fogakra. Ilyenkor akár drasztikus megoldásra is szükség lehet: ha a kicsi nem kooperál, bizony le kell fogni. Szerencsére – mondja a szakember – erre igen kevésszer adódik példa -, ami annak is köszönhető, hogy egyre tudatosabbak a szülők, egyre jobban odafigyelnek a rendszeres és alapos fogmosásra, illetve eljárnak szűrésre.

Beck Anita ez utóbbit nagyon fontosnak tartja, hiszen – mint kifejti – a korán felismert szuvasodást sokkal egyszerűbben lehet gyógyítani, a gyermekben pedig rutinná fejlődik, természetessé válik, hogy a fogai bizony rendszeres törődést igényelnek. A legkisebbeknél tapasztalatai szerint elengedhetetlen, hogy fokozatosan ismerjék meg a fogorvosnál való történést: mesélni kell nekik, elmagyarázni a vizsgálat menetét és miértjét. A fogorvos éppen most nyitja egyébként magánrendelőjét, amely kifejezetten családbarát lesz (További információt ezen a címen kérhetnek: dent4you [at] drkadar [dot] eu). Azt szeretné, ha a szülőkkel a gyerekeik is rutinszerűen eljárnának, megszoknák a rendelő légkörét, és nem egy félelmetes, ijesztő helyként gondolnának rá. A nehezebben oldódó gyerekeknél szükséges lehet akár többszöri orvoslátogatás, mielőtt maga a beavatkozás megtörténne.

Egyedül a szülő felelőssége

Az egyébként, hogy valakinek rosszak, romlékonyak-e a fogai, csak kisebb részben genetikai kérdés. Beck Anita szerint a rendszeres és helyes tisztítás alapvetően képes egészségesen tartani őket. Nagyon fontos, hogy a gyermeknek a lehető legkorábban kezdjük el mosni a fogait, és ne hagyjuk rá később sem. Reálisan az iskoláskor kezdetéig akármilyen okos, ügyes gyerekről is legyen szó, nem lesz képes helyesen fogat mosni, ez bizony a szülő feladata, felelőssége. A szakorvos emellett elengedhetetlennek tartja, hogy panaszmentes gyermeket is minél hamarabb lásson szakorvos, hiszen a korán felismert problémák könnyebben orvosolhatóak.