A lelkes apák kisbabái gyorsabban tanulnak

Nagyon fontos az édesapa részvétele már a gyermek egészen kicsi, pár hónapos korában. Nem mintha ezzel kapcsolatban eddig olyan sok kérdőjel lett volna bennünk, ám most egy tanulmány megerősítette a hatásokat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
lélek
2017. május 25. Csalad.hu

A kutatók arra jöttek rá, hogy azok a babák, akikkel már pár hetes, hónapos korukban sokat foglalkozik az apa, már kétéves korban jobban teljesítenek a kognitív teszteken.

A londoni Imperial College, a King’s College, és az Oxford Egyetem közös kutatásából az derül ki, hogy a pozitív jeleket akár már három hónapos korban fel lehet ismerni.

 

 

Az anyai gondoskodás hatásáról már eddig is rengeteg tanulmány született, ám ez a kutatás most inkább az apákra koncentrált. Korábban már kimutatták, hogy a férfiak intenzív részvétele bátorítja a gyermekek kockázatvállalását és kíváncsiságát, ami viszont segíti az értelmi fejlődést.

A felmérés érdekében lefilmezték, ahogyan az apák háromhónapos gyermekükkel játszanak a padlón, játékok nélkül, majd ismét filmre vették, ahogyan a már kétéves gyermeknek könyvet olvasnak. A kisgyermekek értelmi fejlettségét utána különböző tesztekkel mérték, aminek részeként formákat és színeket kellett felismerniük.

 

A szakemberek 128 apa esetét megvizsgálva arra jutottak, hogy összefüggés van a között, ahogyan az apa a háromhónapos csecsemővel foglalkozott és a között, ahogyan a kétéves gyermekek a teszten teljesítettek. Értelemszerűen az intenzívebb, pozitív hozzáállást mutató férfiak gyermekei jobb eredményeket értek el.

A gyermekek mentális egészségével foglalkozó szaklapban, az Infant Mental Health Journalban megjelent tanulmány végkövetkeztetése az, hogy nagy valószínűséggel a visszahúzódó apák kevesebb verbális és nonverbális eszközt alkalmazva kommunikálnak a gyermekeikkel, amivel rontják a baba beilleszkedési esélyeit.

 

A cikket ide kattintva tudod végigolvasni.