Már a fénytől is hízik a gyerek!

Elsőre tényleg furán hangzik, de egy a PLOS ONE című folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány szerint a fénynek igenis van köze az óvodáskorú gyerekek súlygyarapodásához, ami azért is fontos felismerés, mert a világon ma mintegy 42 millió kisgyerek túlsúlyosnak vagy elhízottnak számít. (Magyarországon ma háromszor több a kövér gyerek, mint húsz éve.)

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség és lélek
2016. január 15. Vajda Boglárka

Elsőre tényleg furán hangzik, de egy a PLOS ONE című folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány szerint a fénynek igenis van köze az óvodáskorú gyerekek súlygyarapodásához, ami azért is fontos felismerés, mert a világon ma mintegy 42 millió kisgyerek túlsúlyosnak vagy elhízottnak számít. (Magyarországon ma háromszor több a kövér gyerek, mint húsz éve.)


A Queenslandi Műszaki Egyetem Egészségügyi és Orvosbiológiai Innovációs Központjának kutatói először két héten át vizsgálták 3-5 éves gyerekek alvásmennyiségét –és minőségét, a nap közben végzett tevékenységüket, és azt, hogy milyen gyakran, illetve milyen mértékben vannak kitéve valamilyen fényhatásnak. Emellett az alanyok magasságát és testsúlyát is megmérték, hogy kiszámolhassák, és hosszabb távon nyomon követhessék a BMI értékek változását.
 
„A kéthetes periódus alatt megfigyeltük, hogy azoknak a gyerekeknek, akik a nap korábbi szakaszában, délelőtti órákban voltak kitéve mérsékelt intenzitású megvilágításnak, egyértelműen magasabb, míg azoknak, akiket délután ért a legnagyobb mértékű fényhatás, alacsonyabb volt a testtömegindexe” – magyarázza Cassandra L. Pattinson, a tanulmány vezető szerzője.
 
A szakértők arra is kíváncsiak voltak, hogy egy év elteltével milyen különbségek mutatkoznak a két csoport között. „Azt találtuk, hogy 12 hónap elteltével is sokkal magasabbnak mutatkoztak a BMI értékek azoknál a gyerekeknél, akik több fényhatásnak voltak kitéve. Mivel az elhízás a kisgyerekek körében is egyre komolyabb probléma, érdemes figyelembe venni ezeket az eredményeket.