5 egyszerű és hatékony önvédelmi technika nőknek

A női érdekvédelmi szervezetek adatai alapján ma Magyarországon minden ötödik nő verbálisan vagy fizikailag bántalmazott. A családon belüli erőszak a legtöbb esetben rejtve marad, hiszen a megfélemlített áldozatok sokszor nem mernek segítséget kérni, az utcai támadásokra pedig nem vagyunk kellőképpen felkészülve, mert addig nem félünk, amíg velünk vagy egy ismerősünkkel nem történik meg a baj. Ihletet meríthetünk menő bunyós filmekből is, ám ahhoz, hogy ne fagyjunk le egy-egy váratlan helyzetben

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
segítség
2017. március 08. Dívány

Zsigrai Zoltán Hiko-ryu taijutsu instruktor segítségével bemutatunk öt egyszerű és hatékony technikát. Íme:

1. A Jolly Joker kisujj

Amikor megragadják az egyik vállunkat, a legegyszerűbb módja az azonnali védekezésnek, ha az ellentétes karral, testünk előtt átnyúlva ráfogunk a támadó kisujjára. “Egyetlen rándítással könnyen lefejthetjük magunkról a támadó kézfejét, ha a a kisujjat a kéz és csukló irányába visszatörve irányítjuk az ellenfelet. Borzalmasan fájdalmas tud lenni, ha a kézhát felé hajlítjuk a kisujjat, így szinte térdre ereszkedik előttünk a támadó. Miután kibillenthettük egyensúlyából, meg is rúghatjuk térddel. Ha viszont nem ereszkedik le a támadó (mert nem sikerül időben megragadnunk a kisujját), akkor könyékcsapást vagy kalapácsütést is alkalmazhatunk” – magyarázza Zsigrai Zoltán Hiko-ryu taijutsu oktató.

2. Hajtépés, ahogyan nem szeretnénk

Mivel ezt a mozdulatot általában az áldozat megállítása vagy a hátrahúzása céljából alkalmazzák, először a támadó irányába mozdulunk. Ahhoz hogy időt nyerjünk – és a hajhúzásból se legyen hajtépés – lesüllyedünk és megfordulunk. Úgy, hogy minél közelebb kerüljünk a támadóhoz, de közben ügyeljünk arra, hogy stabilan meg tudjunk állni. (A súlypont süllyesztés a stabilitás megőrzése miatt is fontos, és persze a meglepetés ereje is hasznunkra válik.) Ezután felemelkedünk és kihasználva testünk lendületét, alulról felfelé ívelő könyékütést mérünk a támadó állára.

3. Ölelkezés, akivel nem szeretnénk

Amikor a támadó hátulról karol át, több tényező is nehezíti a helyzetünket. Egyrészt váratlanul ér minket ez a mozdulat, másrészt sokszor az áldozat karjai is a fogásba kerülnek, így nehéz azokat használni. Ráadásul a támadó szorítása olyan erős lehet, hogy azonnal kifáraszt minket. Ahhoz, hogy enyhítsünk a szorításon, először sarokkal tapossuk meg a támadó lábfejét, a lábhát és a lábujjak ugyanis meglehetősen érzékenyek. (Természetesen megismételhetjük a taposást, ha elsőre nem találjuk el.)

A cikk ITT folytatódik