5 tipp, ha babával utazgat karácsonykor

A decemberi ünnepek sok családban rokonlátogatással telnek: ilyenkor gyakran utazunk vidékre, esetleg külföldre szeretteinkhez. Több tervezést és odafigyelést igényel az utazgatás, ha a családban kisgyermek is van. Ilyen esetben a több holmi és a nehezebb logisztika mellett a baba biztonságára is jobban kell figyelnünk. Adunk néhány tippet, ha csecsemővel utazgatna!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. december 25. Családháló

Pakoljunk ésszel!

Az újdonsült szülők hajlamosak „túlpakolni”, azaz visznek mindent, ami csak eszükbe jut. És amikor azt mondjuk, hogy mindent, akkor olyanokra gondolunk, mint az anyuka, aki a nagymama teljesen felszerelt házba is vitte magával a gyerek saját kislábosát, amiben a tápszerhez szokta forralni a vizet.

Ha autóval utazunk és nagy a csomagtartónk, akkor ez persze nem baj, ám ha esetleg repülőre szállnánk, vagy vonatoznánk, akkor annál inkább. Az utazási lista összeállításakor tartsuk észben, hogy a legtöbb vidéki településen is lehet pelenkát és popsitörlőt kapni, valamint nagy valószínűséggel szükség esetén mosni is tudunk a nagyszülőknél, rokonoknál. Így ha több napra utazunk, nem biztos, hogy vinni kell a több tonna pelenkát és a babának is elég háromnapi váltás ruha.

Természetesen azt is vegyük figyelembe, hogy az ünnepnapokon nincsenek nyitva a boltok. Ügyeletes gyógyszertárat persze ilyenkor is találhatunk, ahol feltölthetjük babaápolási készleteinket.

Az útra érdemes könnyen elővehető „úticsomagot” összeállítani, hogy ne kelljen minden alkalommal kinyitni a csomagtartót/leszedni a bőröndöt, ha elő akarunk venni valamit. A mi úticsomagunk popsitörlőt, az út hosszától függően óránként egy pelenkát, papírból készült pelenkázóalátétet, popsikrémet tartalmaz, valamint néhány nejlonzacskót a használt pelusoknak, és egy bodyt és rugdalózót baleset esetére. És természetesen ne felejtsük otthon a gyerek alvóállatát sem!

Szoptassunk útközben!

Ha vonattal vagy repülővel utazunk és kizárólagosan szoptatott babánk van, jó szolgálatot tehet egy jó takarást biztosító szoptatós kendő, így nem kell foglalkoznunk a nyilvános szoptatás problematikájával. Előfordulhat, hogy a már 3 vagy 4 óránként evő babánk utazás közben többször kéri az anyamellet (mert mondjuk meleg van a kocsiban és megszomjazik, vagy csak ideges), de az is, hogy az autó/vonat zaja elringatja, hosszabban alszik és kevesebbszer eszik. Egyiktől se kell megijedni. Ha repülővel utazunk, a felszálláskor és leszálláskor ajánlott a szoptatás, mert így nem dugul be a baba füle.

A cikk itt folytatódik!