8 dolog, amit mostanában tudtunk meg a kávéról és a koffeinről

Tudta, hogy a WHO még 1991-ben nyilvánította potenciálisan rákkeltőnek a kávét? Egész pontosan a hólyagrák kialakulásának esélyével vádolták meg, a Nemzetközi Rákkutató Intézet tanulmánya alapján azonban nemrég kiderült, hogy aggodalomra semmi okunk – legalábbis részben. Összegyűjtöttük a legfontosabb tényeket, amiket az elmúlt években tudtunk meg a kávé és a koffein hatásáról. 

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. június 18. Vajda Boglárka

Tudta, hogy a WHO még 1991-ben nyilvánította potenciálisan rákkeltőnek a kávét? Egész pontosan a hólyagrák kialakulásának esélyével vádolták meg, a Nemzetközi Rákkutató Intézet tanulmánya alapján azonban nemrég kiderült, hogy aggodalomra semmi okunk – legalábbis részben. Összegyűjtöttük a legfontosabb tényeket, amiket az elmúlt években tudtunk meg a kávé és a koffein hatásáról. Íme:


1. Nemcsak a koffeinnek vannak pozitív hatásai
 
Egy tavalyi vizsgálat feltárta, hogy a rendszeres kávéfogyasztás mellett kisebb a teljes halálozás esélye, korábbi adatok szerint pedig akár 55 százalékkal is csökkentheti a májdaganat kockázatát. Ez nem olyan meglepő, hiszen a kávéban sok olyan összetevő van, amik jótékony hatással vannak az egészségünkre. Ilyenek például antioxidánsok, amelyek segítenek kivédeni az öregedés felgyorsulásáért, valamint a rák vagy a szív- és érrendszeri problémák kialakulásáért felelőssé tehető szabad gyökök káros hatásait.
 
 
Más kutatások során legalább napi 5 csésze kávét fogyasztó 2-es típusú cukorbetegek esetében csökkent mértékű inzulinrezisztenciát tapasztaltak. A sok kávét fogyasztó nők körében (meglévő cukorbetegség vagy kóros éhgyomri vércukorszint esetén) ezen kívül jobb béta-sejt működéssel, valamint a károsodott glükóztolerancia javulásával is összefüggésbe hozták a kávét. Az eredmények azt sugallják, hogy a 2-es típusú cukorbetegség előfordulásának csökkentése mind a normál, mind a koffeinmentes kávé és tea esetében is érvényesek, vagyis nem a koffeinnel állnak összefüggésben.
 
Az is kiderült , hogy a kávéfogyasztóknál jóval kisebb valószínűséggel alakul ki Alzheimer-kór és Parkinson-kór, ezekben az esetekben azonban már egyértelműen a koffeinnek az idegrendszerre tett hatása álla háttérben.
 
 
Azt azért nem árt figyelembe venni, hogy a kávéfogyasztók között szép számmal vannak, akik dohányoznak, rendszeresen isznak alkoholt és a vörös húst sem vetik meg. Ezen kockázati tényezőket mellett a kávénak kevésbé lesz pedig pozitív hatása a szervezetünkre, ezért nem ártana felhagyni a káros szokásokkal ahhoz, hogy ténylegesen élvezhessük ezeket.
 
2. Csökkenti a depresszió kockázatát
 
A Harvard Egyetem kutatói megállapították, hogy napi 2-3 csésze kávé fogyasztása mellett csökken a depresszió kialakulásának lehetősége. Érdekes, hogy a koffeinmentes kávé fogyasztása már nem járt ilyen előnnyel.
 
Michael Lucas és kutatócsoportja az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban ismertette tanulmányát, amelyben 50 000 amerikai nő egészségi adatait elemezték. Tíz éven át követték nyomon a résztvevők egészségét, akiket kávéfogyasztási szokásaikról is megkérdeztek. Ez alatt a 10 év alatt mintegy 2600 nőnél jelentkezett depresszió. Az adatok elemzéséből kiderült, hogy azoknak a nőknek, akik legfeljebb napi egy kávét ittak, 15 százalékkal nagyobb volt az esélye arra, hogy depresszió alakuljon ki náluk, mint azoknak, akik napi két-három koffeintartalmú kávét ittak. Ezenkívül húsz százalékkal csökkent a depresszió kockázata azoknál, akik napi négy kávét, kb. 550 milligramm koffeint fogyasztottak.
 
 
3. Terhesen is szabad inni – mértékkel
 
Korábban olyan rémhírek terjengtek, hogy a kávéfogyasztás veszélyezteti a terhességet – főleg azoknál a nőknél, akik az első trimeszterben naponta egy csésze koffeintartalmú kávénál többet isznak. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság és az Amerikai Szülészeti és Nőgyógyászati Főiskola szerint azonban bizonyos mennyiségű – legfeljebb 200 mg – koffein fogyasztása biztonságos a várandós és szoptató nők és a baba számára.