A gazdag gyerek okosodik, a szegény lemarad nyáron

Kutatások bebizonyították, hogy míg a jó családból származó gyerekek okosodnak, fejlődnek a nyári vakáció idején, addig a hátrányosabb helyzetű gyerekekre épp ennek az ellenkezője igaz.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. június 26. Paulik András

Kutatások bebizonyították, hogy míg a jó családból származó gyerekek okosodnak, fejlődnek a nyári vakáció idején, addig a hátrányosabb helyzetű gyerekekre épp ennek az ellenkezője igaz. A legrosszabb helyzetben élő gyerekek olvasási, szövegértési képességei csak romlanak nyáron, tovább növelve a lemaradásukat az átlagtól.


A gyerekvédelmi szakmában dolgozók – hivatásosok, önkéntesek egyaránt – ezért nagyon fontosnak tartják, hogy a legszegényebb gyerekek is minél több olyan programon vehessenek részt, ahol az idejüket hasznosan töltik el, eközben élményeket szereznek, és a későbbi sikeres élethez fontos képességeik – pl: bizalom – is fejlődhetnek.

Ennek fényében meglepő, hogy a szegény gyerekek nyaraltatásával foglalkozó alapítvány egyik pályázatát azzal az indokkal utasították el, hogy csak cigánygyerek van a csapatban, ez pedig szegregáció, így nem kaphatnak támogatást. Holott azon a környéken, ahonnan a gyerekek érkeztek volna, nemigen lakik más, és az alapítvány külböző táboraiban összesen nagyjából ugyannyi cigány és nem cigány kisgyerek fordul meg.

Seress Virág gyermekvédelemben dolgozó pszichológussal és Tóth Ákossal, az Age Of Hope Alapítvány vezetőjével beszélgetünk szegregációról, pályázatokról, nyaralásról.

Pszichológusként hogyan látod, profitálhatnak a hátrányos helyzetű gyerekek a szabadidős programokból?

Seress Virág: Az állami gondozásban élő gyerekeknek, nem mondok újat, az egyik legnagyobb nehézséget a bizalom kérdése jelenti. Természetesen vannak kivételek: találkozom életvidám, optimista, bizakodó gyerekkel is, de jellemzőbben talán az érdektelenség dominál. Sok bennük az ellenállás, a motivációhiány, a bizalmatlanság. Legjellemzőbb tapasztalataik egyike a csalódás. Sokan közülük azt tanulták meg, hogy nem érdemes bízni az emberekben, nem érdemes tenni önmagukért és sorsuk jobbra fordításáért, mert tőlük független tényezőkön úgyis megbukik majd az egész.

A gyermekotthon dolgozóinak legáldásosabb hatását abban látom, ha engedik kötődni magukhoz a gyerekeket, segítik ezáltal őket abban, hogy a korábbi rossz bevésődéseik legalább részben felülíródhassanak. Megtanulhatják, hogy nem tökéletesen mindegy, hogy mit csinálnak, hogyan érzik magukat. A gyerekotthonainkban a lehetőségekhez és az egyre szűkülő forrásokhoz mérten sok közös programot szerveznek a gyermekek számára.

Miért van mindehhez szükség nyári táborokra?

Seress Virág: A nyári táborok, csakúgy, mint az évközi közös programjaink, több szempontból is fontosak a gyerekek számára. Az egyik felszínesebb, mégis fontos célunk ezekkel, hogy a gyerekek legalább ilyenkor biztosan tartalmasan töltik az idejüket: közösségben, szabadabban, de mégis kontrollált keretek között. Ezidő alatt sem lézengenek, lógnak a levegőben. Sajnos sokan közülük (és ez nemcsak az állami gondozásban élő fiatalokra igaz) nem feltétlenül értelmes dolgokkal töltik a szabadidejüket. Amíg együtt nyaralnak a nevelőikkel és a többi hozzájuk hasonló társukkal, biztosan jó dolgokban vesznek részt. Olyan élményekhez jutnak, amelyek építik, gazdagítják őket.

Ennek a mélyén pedig az is meghúzódik, hogy – visszautalva a bizalom kérdésére – , reményeink és tapasztalataink szerint ezen élmények által az életbe vetett bizalmuk táplálékhoz, erőhöz juthat. Megélhetik, hogy vannak igazán jó dolgok az életben, vannak napos és örömteli pillanatok, amelyek időről időre számukra is megélhetőek. Még a jómódban élő gyerekekre is jellemző, hogy úgy élik meg, nélkülözésben élnek; a mi gyerekeinknél ez valóban realitás – ha nem is feltétlenül tárgyi szinten. A nyári és évközi programok ezért kiemelten fontosak a számukra, általában igazán értékelik és becsülik, amit ilyenkor kapnak.

Ákos, nálatok hogy néz ki egy ilyen tábor, mit csinálnak ott a gyerekek egész nap? Fekszenek a strandon?

Tóth Ákos: Általában kisebb csoportokban pár napos táborokat szervezünk, azaz 15-30 főt utaztatunk 3-5 napra. Táborainkban természetesen igyekszünk a résztvevő gyerekeknek minél tartalmasabb időtöltést biztosítani. Folyamatosan irányított a szabadidejük, amelyben kreatív foglalkozások, sport és sorversenyek, csapatépítő játékok kapnak helyet.