A közös éneklés nem csak szórakozás
Ösztönösen dúdolgat az anya a gyereknek, mert ezekre a beszédnél „izgalmasabb” hangokra jobban felfigyel a baba, a ritmusra való megnyugvás pedig a magzati élet ringatózása után eleve velünk születik.
Ösztönösen dúdolgat az anya a gyereknek, mert ezekre a beszédnél „izgalmasabb” hangokra jobban felfigyel a baba, a ritmusra való megnyugvás pedig a magzati élet ringatózása után eleve velünk születik.
Nem véletlen, hogy a látogatóba érkező nagyszülők és nagynénik a „Jaj de széééép ez a baba!” felkiáltást magas, elnyújtott, éneklő hangon teszik, hiszen ezek az ösztönösen feltörő hanglejtések, emelkedések, a normál beszédnél dallamosabbak és emiatt érdekesebbek a babák számára.
Sokáig megoszlottak a vélemények arról, hogy vajon szabad-e így beszélni a gyerekekhez, vagy pedig tartsuk magunkat szigorúan a helyes hanglejtéshez. Mára az a nézet látszik beigazolódni, miszerint a csecsemőkhöz szabad, sőt kell énekelve beszélni. Ne tévesszük azonban ezt össze a felnőttek affektálós, szótagvéget elnyújtó nyafogásával!
Dalban mondom el…
A babákkal, kisgyerekekkel való közös éneklésnek több szinten van „haszna”. Az egyik szint egy érzelmi, amikor az anya vagy apa ölébe ültetve és énekelve, térden lovagoltatva vagy körbeforogva megadja az érintés fizikai biztonságát és a ráfigyelés örömét.
„A zene leginkább érzelmi töltésével tud hatni a gyerekekre, már egészen kicsi kortól. A gyermek fejlődésének korai szakaszában a környezet hatásait személyes kapcsolatok útján tapasztalhatja meg a gyermek. Ha céltudatos zenei fejlesztésben van része, akkor belső igényévé válik az értékes zene, ami egyetemes emberi érzéseket, nagy feszültségeket hordoz és képes kifejezni. Kodály a népzene legszebb darabjait a klasszikus darabokkal egyenértékűnek tartotta, felismerve a bennük rejlő hatalmas értéket.” (Kokas Klára)
A másik szint a képességek fejlesztése. Több szociális készség (türelem, együttműködés, stb. ) mellett a beszéd és a figyelem is fejlődik a közös éneklés hatására. A beszédtanulást nemcsak a hallás segíti, a baba szinte „rátapad” a szülő ajkára, úgy nézi a szájmozgásokat, és érdeklődve fürkészi az arcot. Előbb érti meg a gesztusok és a mimika üzenetét, mint a szavak valódi jelentését. Ezért nem elegendő, ha csak hallgatjuk a zenét! Az énekléssel lelassul a kimondott szavak sebessége, az artikuláció erősebb lesz, így könnyebben utánozható.
A közös éneklést ne tévesszük össze a majdani ének- zenei neveléssel. Az éneklés ebben a korban még csak közös örömforrás, ami alapvetően fontos például a beszédfunkciók és később az írás-olvasás tanulásához szükséges hangdifferenciálási képesség megszerzéséhez. Mindegy milyen hangja van a szülőknek, bátran énekeljenek, a tiszta zenei hallás fejlesztése majd csak később következik.
Tipp: Nem csak a jól ismert baba és gyerekdalokat lehet énekelni, „megénekelhetjük” a pelenkázást, az öltözködést, egyszerű dallamokat kitalálva a zöldségekről, a guruló autóról.
„A tanulás emberi létünk feltétele. Öröme is. Ezt az örömöt a gyerekek ismerik a legjobban, felfedezik benne magukat. A zenét is felfedezhetik így, tulajdon testükkel. A sokféle tanulás közül, amelyekkel életünkben dolgunk lehet, a zene beszéde a leginkább testi. Mert a rezgésanyaga a testünk rezgéseihez közvetlen, rövid úton jut el, fizikai élményként, a csontok belsejébe, a lágy részekbe, a nedvekbe, a hormonokba és a véráramba. Megjelenik mindama csodában, amit megélünk első felsírásunkban és búcsúzó sóhajtásunkban, s a kettő között a szerelemben, a szülés nyögéseiben, ébren és álomban.” (Kokas Klára: Öröm, bűvös égi szikra)
Okosabbak-e azok, akik énekelnek, zenélnek?
Ezt sokan feltételezték, emiatt sokféle kutatás foglalkozott és foglalkozik a kérdéssel és mindegyik valamilyen módon arra az eredményre jut, hogy igen – más mértékben, más agyi területeket érintve, más képességekben kifejeződve. Elég, ha a kiváló matematikusok, fizikusok sorát nézzük, akik zenészként is kiválóak voltak, vagy éppen zeneelméleti vizsgálódásaik vezettek matematikai felfedezésekhez. Már a Kr.e. VI. században a Phytagoras köré szerveződött tudósok állapították meg a hangok egymáshoz való viszonyát, amelynek segítségével tudatosan tudunk hangközöket képezni és megszólaltatni.
A magyar kutatók közül Csépe Valéria foglalkozik részletesen a témával. Bár a konkrét kapcsolatot nehéz kimutatni, a vizsgálatok azt mutatják, hogy a Kodály- módszerrel tanuló diákok sokkal kreatívabbak, mint a keveset, vagy alig éneklő társaik.
„A zene azonban nem csupán egyfajta „agyfényesítő”. Erőteljesen hat az érzelmekre, a mozgásfejlődésre, az ének mintegy húzza a nyelvi fejlődést. Az együtténeklés, az énekkel, mozgással kísért ringatók, döcögtetők az anya-gyerek kapcsolatnak is legalább olyan jót tesznek, mint a közös játék, s az esti mese.”
