A szülőtartás szabályai

Megszavazta a parlament a két éve életbe lépett polgári törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely átalakítja egyebek mellett a szülőtartás szabályait - írja a Család.hu.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. június 14. Gyarmati Orsolya

Megszavazta a parlament a két éve életbe lépett polgári törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely átalakítja egyebek mellett a szülőtartás szabályait – írja a Család.hu.


A rászoruló idősek védelme a szülőtartás célja – hangsúlyozta korábban a Fidesz. Az állam által az időseknek biztosított nyugdíj, anyagi és egyéb szociális ellátások változatlanul megmaradnak, sőt bővülnek. Ugyanakkor az idős szülők eltartása nemcsak állami feladat, hanem a felnőtt korú gyermekek kötelessége is.

A rászoruló szülőknek eddig is jogukban volt pert indítani felnőtt gyermekük ellen a járási hivatalon keresztül a tartási követelésért. A változás annyi, hogy nemcsak a rászoruló szülő, hanem magánszemély vagy intézmény is követelhet költségtérítést a felnőtt korú, ám rászoruló idős szülőjével nem törődő gyermektől – ismertette a kormánypárt, hozzátéve, hogy a követelés jogosságát bíróság dönti el.