A túl sok fehérje sem jó a csecsemőnek

A túlzott, illetve nem megfelelő szerkezetű fehérje fogyasztása az első két életévben növeli mind a későbbi elhízás, mind az allergia kockázatát

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2015. január 23. Gyarmati Orsolya

A túlzott, illetve nem megfelelő szerkezetű fehérje fogyasztása az első két életévben növeli mind a későbbi elhízás, mind az allergia kockázatát


Több nemzetközi kutatás is igazolta, hogy kisgyerekkorban a fehérje túlzott fogyasztása, illetve a nem megfelelő szerkezetű fehérje érdemben növeli a későbbi elhízás kockázatát, sőt szerepet játszhat az elmúlt tizenöt évben tízszer gyakoribbá vált allergia kialakulásában is. A közlemény szerint a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikája is részt vett abban az európai kutatásban, amely azt vizsgálta, milyen tényezők játszanak szerepet a gyerekek elhízásában. A kutatásban több mint 2500, két és kilenc év közötti gyermeket vizsgáltak.

A dokumentum idézi Molnár Dénest, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatóját, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnökét, aki szerint az okok között természetesen szerepel a kevés mozgás és a rendszertelen táplálkozás, de ezek mellett a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a túlzott, illetve nem megfelelő összetételű fehérje is befolyásolja a későbbi testsúlygyarapodást.

Ennek egyik magyarázata, hogy a túlzott, illetve nem megfelelő fehérjebevitel érdemi hatással van az ebben a korban kialakuló zsírsejtekre. A zsírsejtek számának növekedése mellett a túlzott fehérjebevitel fokozza az inzulintermelést, amely pedig fokozza az éhségérzetet, és ez szintén hozzájárul a felesleges súlygyarapodáshoz.