Adventi jótékonyági vásárt rendez a FICSAK! Mi is ott leszünk!

A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) kezdeményezésére, az adventi időszak nyitányaként, idén első alkalommal fognak össze családos szervezetek, közéleti szereplők, hogy egy jótékonysági vásár keretében segítsenek. A vásáron a Családháló is ott lesz!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. november 18. Családháló

A FICSAK és a résztvevő mintegy ötven családszervezet a kézzel készült ajándéktárgyak árusításából befolyó összeggel a beteg gyermekek küzdelmeit segítő Őrzők Alapítvány munkáját szeretnénk támogatni a , s egyúttal az adventi készülődés valódi jelentőségére ráirányítani a figyelmet.

mince-pies
A Családszervezetek I. Adventi Jótékonysági Vására a jótékonykodás lehetősége mellett színes családi programokat is kínál: koncertet ad Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, lesz logikaland ügyességi vetélkedő a 3-10 év közötti gyerekek számára , egész délelőtt lehet majd kézműveskedni, együtt énekelni, mondókázni Gróh Ilonàval és a ringatósokkal, valamint fellépnek az Újbudai Babszem Táncegyüttes és a Petőfi Musical Stúdió növendékei is.

noel
Az esemény fővédnöke: Herczegh Anita, a köztársasági elnök úr felesége, aki csodálatos adventi koszorúkkal készül a vásárra. Az esemény díszvendégei: Novák Katalin család,- ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, valamint Dr. Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár.image

Találkozzunk november 26-án 9 órától a Várkert Bazárban! Teremtsünk együtt hagyományt a jótékonykodás ezen formájának itthon is! A Családháló is az esemény támogatója! Gyertek minél többen!

Az esemény Facebook-oldala itt található