Alkohol, éjszakai műszak – kerüljük, ha gyereket akarunk

A vetélés kockázata életmódváltással csökkenthető: az első terhességek több mint fele megmenthető lenne így – derült ki egy nagyszabású dán kutatásból.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
terhesség
2014. február 23. Gyarmati Orsolya

A vetélés kockázata életmódváltással csökkenthető: az első terhességek több mint fele megmenthető lenne így – derült ki egy nagyszabású dán kutatásból.


A harmincas éveik második felében járó, terhességük alatt alkoholt fogyasztó és éjszakai műszakban dolgozó nőknél is nagyobb volt a vetélés esélye a Koppenhágai Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint. Úgy vélik, a vetélést csak az összes kockázati tényező csökkentésével lehet megelőzni.

A várandósság alatt naponta több mint húsz kilogrammnyi súly felemelése, valamint az elhízás és az alultápláltság is növeli a vetélés kockázatát – idézte a BBC hírportálja az International Journal of Obstetrics and Gynaecology című szaklapban ismertetett kutatást.

A vizsgálat során az 1996 és 2002 közötti lezajlott, összesen 91 427 dániai terhesség adatait elemezték. A várandósságok 3,5 százaléka végződött vetéléssel. Telefoninterjúk segítségével keresték az összefüggést a sikertelen terhességek és az anya életmódja között.