Az örökbefogadott babát is lehet szoptatni

Bármilyen furán is hangzik, sok nő képes arra, hogy szoptassa örökbefogadott kisbabáját akkor is, ha soha nem volt várandós, vagy ha már elérte a menopauzát. Bár van különbség a saját és az adoptált baba szoptatása között, utóbbi mégsem lehetetlen. Úgy hívják: indukált szoptatás.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
szoptatás
2014. március 04. Gyarmati Orsolya

Bármilyen furán is hangzik, sok nő képes arra, hogy szoptassa örökbefogadott kisbabáját akkor is, ha soha nem volt várandós, vagy ha már elérte a menopauzát. Bár van különbség a saját és az adoptált baba szoptatása között, utóbbi mégsem lehetetlen. Úgy hívják: indukált szoptatás.


Az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája kifejezetten javasolja az örökbefogadó anyáknak, hogy próbálják meg szoptatni adoptált gyermeküket. Noha tény, hogy a dolog jóval több erőfeszítést és időt igényel, mintha saját babánkat szoptatnánk, megéri kitartónak lenni.

Hogy mennyi teje van egy szoptatós anyának, az minden nő esetében eltérő. Előre sosem lehet tudni, milyen mennyiség áll majd a baba rendelkezésére, de azt mindig érdemes észben tartani, hogy a legkisebb mennyiség is nagyon értékes – és nem csak a táplálás, de az anya és a baba közti kapcsolat miatt is, ami mindkét félnek rendkívül előnyös. És itt el is érkeztünk egy nehéz ponthoz, tudniillik ahhoz, hogy minden egyes adoptálás mögött a gyermek veszteségérzete is ott van, még akkor is, ha nagyon hamar örökbe fogadják.

A szoptatás folyamatos bőrkontaktust is jelent, ami elengedhetetlen a baba fejlődése, és anyához való kötődése szempontjából. Éppen ezért, ha valaki az adoptált babáját szeretné szoptatni, már hetekkel, de inkább hónapokkal korábban el kell kezdenie felkészíteni a szervezetét: például ugyanúgy pumpálnia kell a mellét, mint ahogy a saját gyereküket szoptató anyák teszik, hogy stimulálják a tejtermelődés beindulását. Egy másik módszer a (természetes összetevőket tartalmazó, vagy gyógyszernek minősülő) hormontartalmú tabletták szedése, amely beindítja a tejelválasztást.

Ha az adoptáló anya nem kezdett el a baba érkezése előtt felkészülni, akkor sincs baj, mert így is elkezdhet szoptatni. Ilyenkor fontos, hogy ne kedvetlenedjen el, ha eleinte nem jön tej a mellekből – ha a baba emellett kap tápszert, vagy máshonnan anyatejet, egyszerűen élvezni fogja, hogy szopizhat, és biztonságban, szeretetben érezheti magát.

Amikor egy örökbefogadó anya éppen azon dolgozik, hogy szoptatni tudja adoptált kisbabáját, az első és legfontosabb szabály a türelem. Minél idősebb a baba, annál több időbe telik majd megszoknia az új anyukát és a bőrkontaktust, hiszen annál több időt töltött anya, szeretet, törődés nélkül. Éppen ezért időre van szüksége, hogy újra meg tudjon bízni valakiben, és merjen kötődni, írja a breastfeedingusa.org.

Számos módon közel lehet kerülni egy kisbabához úgy, hogy mind az anya, mind a gyermek számára hamar természetessé váljon a fizikai kontaktus, és maga a szoptatás is. Ami segíthet
sok-sok együtt és fekve töltött idő, különösen nagy hangsúlyt fektetve a bőrkontaktra

– együttfürdés
– hordozás
– együttalvás
– a baba ölbentartása etetés közben

Ha az adoptáló anya szoptatni szeretne, a következőket érdemes megfontolni:

– amennyire lehetséges, kizárólag mellből etesse a babát
– minden egyes etetésnél mindkét mellből etessen
– a baba megnyugtatása céljából is mindig tegye mellre a kicsit