Bölcsőhalál: sok kisbaba még mindig nem a hátán alszik

1994 óta a szülők egyre gyakrabban kaphatták a figyelmeztetést különböző fórumokról, szakemberektől: altassák a babákat a hátukon, hogy megelőzzék a bölcsőhalált. Úgy tűnik, hogy sokakhoz nem ért el az üzenet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. május 18. Gyarmati Orsolya

1994 óta a szülők egyre gyakrabban kaphatták a figyelmeztetést különböző fórumokról, szakemberektől: altassák a babákat a hátukon, hogy megelőzzék a bölcsőhalált. Úgy tűnik, hogy sokakhoz nem ért el az üzenet.


“A kisbabák hátonaltatása jelentősen csökkenti a bölcsőhalál kockázatát. Éppen ezért igen aggasztó, hogy az USA-ban csupán a babák kétharmadát altatják így”, mondja a Bostoni Gyermekkórház neonatológusa, egy, a bölcsőhalál (SIDS) okait feltáró kutatás vezetője, Sunah S. Hwang.

“Noha a SIDS pontos oka még mindig ismeretlen, azt tudjuk, hogy a biztonságos altatási módok csökkentik a kockázatot. Az 1990-es évek óta a Hátonaltatás-kampányoknak köszönhetően ötven százalékkal csökkent a SIDS-esetek aránya. 2001 óta azonban nem javult a helyzet.”

Dr. Hwang  és kollégái 392,397 csecsemő altatási szokásait vizsgálták. Az eredményekből kiderült, hogy a koraszülött babákat ugyan kevesebbet altatják hason mint az időre születetteket, de még így is nagyon  mindkét csoportban nagyon alacsony (40, 60 százalék) volt a háton altatott gyerekek száma, írja a Science Daily.   

“Figyelembe véve az adatokat, sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy a szülők megértsék, mennyire fontos a SIDS megelőzése érdekében a háton altatás”, tette hozzá Dr. Hwang.