Bombák, tankok, hullák – ezt rajzolják a menekült gyerekek

2015, Budapest, Keleti pályaudvar. Több száz azoknak a migráns gyerekeknek a száma, akik a zsúfolt aluljárókban családukkal együtt a magyar hatóságok engedélyére várnak, ami lehetővé teszi, hogy vonatra szálljanak, és eljuthassanak Észak- és Nyugat-Európába, ami az új, nyugodt, békés élet kezdetét jelenti számukra.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2015. szeptember 10. Gyarmati Orsolya

2015, Budapest, Keleti pályaudvar. Több száz azoknak a migráns gyerekeknek a száma, akik a zsúfolt aluljárókban családukkal együtt a magyar hatóságok engedélyére várnak, ami lehetővé teszi, hogy vonatra szálljanak, és eljuthassanak Észak- és Nyugat-Európába, ami az új, nyugodt, békés élet kezdetét jelenti számukra.


Önkéntesek ezeket a napokat a kicsik számára úgy próbálták megkönnyíteni, hogy kiscsoportos foglalkozásokon belül körjátékokat, angol vagy német mondókákat tanítottak a gyerekeknek, társas- és képességfejlesztő játékokat játszottak, illetve a földön ülve vagy guggolva rajzoltak