Családi kassza. Többet vásárolunk az ünnepekre!

Többet vásároltunk tavaly a sonkából, a tojásból, a csokoládéból és az alkoholos italokból. Idén még nagyobb bevételre számítanak az áruházláncok.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2017. április 15. Családháló

A KSH tájékoztatása szerint a húsvétkor sonkára és szalámira kiadott összeg (fejenként 1209 forint) csaknem 40 százalékkal volt magasabb a havi átlagértéknél 2016-ban. A tojás esetében ez az arány megközelítette a 25 százalékot, alkoholos italoknál pedig a 75 százalékot. A fejenkénti 0,7 kilogrammos húsvéti sonka- és szalámifogyasztás több mint a másfélszerese volt az éves átlagos mennyiségnek, a 15 darabos tojásfogyasztás pedig negyedével haladta meg azt – írták.

A KSH összesítése alapján a háztartások egy főre jutó fogyasztási kiadása 2016 márciusában megközelítette a 75 ezer forintot, ennek csaknem 30 százalékát az élelmiszerek és az alkoholos italok tették ki.

A korábban megkérdezett üzletláncok idén is erős forgalomra számítanak, várakozásaik szerint a sonka, a tojás és a csokoládé lehet a legkeresettebb termék. A Spar szerint egyes húsfélék forgalma akár 50 százalékkal, az édességeké pedig 70 százalékkal is nőhet az ünnepi héten.

Az Auchan éves forgalmának csaknem 10 százalékát a húsvéti időszakban teljesíti, a legkeresettebbek náluk is a sonkafélék, a tojás, a húsvéti édességek és a kalácsfélék.

A Tesco áruházaiban a húsvéti ünnepeket megelőző három hét a második legforgalmasabb periódus a karácsony után: füstölt sonkából ilyenkor annyit adnak el, mint az átlagos időszakban fél év alatt. Hozzátették, hogy az utóbbi években egyre inkább a jobb minőségű termékeket keresik a vásárlók.
A Baromfi Termék Tanács tájékoztatása szerint a húsvéti szezonban átlagosan 200-230 millió tojás fogy, ami az éves fogyasztás 8-10 százalékát jelenti.

forrás: MTI