Éhen halt baba: újabb nyomozás

Elrendelték a nyomozást az Emberi Erőforrások Minisztériuma feljelentése alapján a Gyöngyösön május 12-én éhen halt másfél éves kisgyermek ügyében. A tárca azután tett feljelentést, hogy a belső szakmai vizsgálat egy sor jogszabálysértő mulasztást tárt fel.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
bűncselekmény
2016. július 28. Gyarmati Orsolya

Elrendelték a nyomozást az Emberi Erőforrások Minisztériuma feljelentése alapján a Gyöngyösön május 12-én éhen halt másfél éves kisgyermek ügyében. A tárca azután tett feljelentést, hogy a belső szakmai vizsgálat egy sor jogszabálysértő mulasztást tárt fel.


A Heves Megyei Kormányhivatal vizsgálata állapította meg, hogy bár a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság 2012 óta foglalkozott a családdal, a veszélyben lévő gyerekeket nem vették el a szülőktől. Ezt azzal magyarázták – ahogy a vizsgálati jelentésben olvasható –, hogy „a család életvitelére, gyermekgondozási hiányosságaira egyéb bizonyíték a szülők elzárkózása miatt nem állt rendelkezésre, ezért a védelembe vételi eljárásokat a gyámhivatal megszüntette. Sem a gyermekjóléti szolgálattól, más intézménytől vagy személytől, sem a hozzátartozóktól nem érkezett javaslat a gyermekek családból való kiemelésére. A gyámhatóság ezért ezt az intézkedést nem mérlegelte, alkalmazta.”

Az is kiderült, hogy a családdal korábban is problémák voltak. Az anyának négy gyereke született, az első kettőt 2010-ben az apjuknál helyezték el, mert a nőt alkalmatlannak találták a gyereknevelésre. Az Országos Mentőszolgálat megyei szóvivője a tragédia idején arról számolt be, hogy adataik szerint legutóbb tavaly novemberben látta orvos a kislányt. Akkor 7 kilogramm volt, fél évvel később, halála napján csak 3,5 kilogrammot nyomott. A kormányhivatal jelezte azt is, a vizsgálatok lezárultával kezdeményezik a jogszabályok módosítását, hogy hatékonyabbá tegyék a gyerekek védelmét.