Emberi Jogok Európai Bírósága: a válás nem „emberi jog”

Ritka eset, hogy a bírói aktivizmusáról elhíresült Emberi Jogok Európai Bírósága ellen tud állni a kísértésnek, hogy olyan alapvető intézményeket rombolhasson, mint a család vagy a házasság - írja az Agenda Europe.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. február 03. Családháló

De most mégis megtörtént: a Babiarz vs. Poland ügy kapcsán a bíróság úgy határozott, az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. és 12. cikkelye nem értelmezhető úgy, hogy a igénylőnek joga van elválni a feleségétől és elvenni egy másik nőt (akitől már van egy gyereke) ha a feleség nem egyezik bele, valamint magatartásával nem indokolja a válást. Röviden szólva: nem létezik „váláshoz való alapvető emberi jog”.

A perdöntő határozat így szól:

„A Bíróság tudatában van annak, hogy az igénylőnek van egy lánya az új partnerétől, hogy valószínűleg stabil párkapcsolatban él és a hazai bíróságok elismerték házasságának teljes és visszafordíthatatlan kudarcát. Ez azonban nem gyengíti azt, amit fenn állítottunk. Ha máshogy ítélnénk meg, az azt jelentené, hogy egy válási keresetnek mindenképp helyet kell adni, tekintet nélkül a hazai válási törvények eljárásügyi és lényegi szabályaira, csak azért, mert egy személy úgy dönt, elhagyja a házastársát és új partnerrel vállal gyereket. Bár a 8. cikkely megvédi a de facto családokat és kapcsolatokat, ez a védelem nem jelenti azt, hogy az adott jogi elismerést hozzájuk kell szabni. Nem lett megindokolva vagy bemutatva, hogy a válási engedély megszerzésének hiánya és az azóta is fennálló házasság jogi fikciója megakadályozta volna az igénylőt A. H. – tól született gyermeke apaságának elismerésében.

(…)

A Bíróság álláspontja szerint, az Egyezmény egyik cikkelye sem biztosítja a válási engedély hazai törvények alatt való megszerzését és a cikkelyek semmiképp sem értelmezhetők garanciaként a válási eljárás kedvező kimenetelére.

(Agenda Europe)