Gyerekes vagy gyerektelen: jó neked így?

Még ha nem is érzékeli mindenki így, időről időre felvetődik, hogy mintha lenne valamiféle törésvonal a gyerekesek és a gyerektelenek között.

Van, akit gyermektelenként sért, ha rákérdeznek, miért nem akar gyereket, vagy egyértelműnek véve, hogy mindenki akar, azt firtatják, mikor lesz már. Ezzel szemben a gyermeket vállalók olykor azt élik meg, nem a legszerencsésebb módon viszonyulnak hozzájuk. Például helytelenítő tekinteteket kapnak, ha a gyerekük nem mini úriember, úrinő módjára viselkedik. Máskor furcsán néznek rájuk, ha nem minden időt a gyerekkel töltenek, például kisgyerekes anyaként csatlakoznak az éjszakai bulizáshoz. Szóval akár van gyermeke, akár nincs az embernek, érezheti, hogy a „másik oldal” nem eléggé érti meg.

Vannak egyértelmű esetek, mikor valóban a külvilág viselkedésében kell keresni a problémát. Ha a nyolc hónapos várandósnak nem adják át a helyet, vagy a szándéka ellenére gyermektelent hetente megkérdezik: „na, és te mikor fogsz már babázni?”, akkor nem hiszem, hogy az érintettben kell keresni a magyarázatot. Vannak gesztusok (vagy éppen azok hiánya), amik bántóak, akárhonnan nézzük. Ám ha valaki általánosságban úgy érzi, összeesküdött ellene a világ, vagy legalábbis annak gyermekes, vagy ellenkezőleg: gyermektelen része, akkor érdemes elgondolkodni, van-e e mögött valami speciális érzékenység.