A Gyermek SOS sorsa, most rajtad is múlik!

A weboldal létrejötte előtt a szülőknek komoly fejtörést okozott, merre induljanak, ha gond van a gyermekükkel, a gyermeksos.hu-n azonban pár kattintással egy percen belül kiderül, melyik kórház az ügyeletes.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. január 22. Babafalva

A civil kezdeményezésként létrehozott GyermekSOS 2017-től alapítványi formában folytatja működését. A most induló adománygyűjtő akció elsődleges célja, hogy 2017-ben is üzemelni tudjon az ügyeletkereső. Ha ezt sikerül meghaladni, a készítők fejleszteni is tudnak majd, ezáltal pedig még többet, még többeknek segíteni.

Február 15-ig tart az a crowdfunding kampány, amely lehetővé teszi, hogy az ország első, díjnyertes gyermekügyelet keresője idén is működni tudjon.

A cikk itt folytatódik!