Gyermekcipő vásárlását tervezi? Ezekre kell odafigyelnie!

A lábbeli öltözetünk fontos kiegészítője, amely megjeleníti a mindenkori divatot, ugyanakkor védi a lábat a külső hatásoktól. Ezen túlmenően a lábbelinek megfelelő kényelmet kell biztosítania és felépítésének, kialakításának olyannak kell lennie, hogy a test tömegének terhelésére ne deformálódjon.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
cipő
2016. február 03. Csontos Dóra

A lábbeli öltözetünk fontos kiegészítője, amely megjeleníti a mindenkori divatot, ugyanakkor védi a lábat a külső hatásoktól. Ezen túlmenően a lábbelinek megfelelő kényelmet kell biztosítania és felépítésének, kialakításának olyannak kell lennie, hogy a test tömegének terhelésére ne deformálódjon.


A gyermekkorcsoportú lábbeliknél ezen elvárásoknak még inkább érvényesülni kell. Azt minden kezdő szülő észleli, hogy a baba lába sok mindenben eltér a felnőttétől, például a hosszához mérten igen széles. Ennek következtében a cipőipar nyolcféle gyermeklábbelit gyárt: bébi-, tipegő-, kisgyermek-, gyermek-, kisfiú-, leányka-, fiú- és leánycipőt. Az első négy korcsoportban az orrformának szélesnek kell lennie, míg a kisfiú és leányka lábbeliknél, az orr-rész kialakításánál bizonyos mértékig figyelembe lehet venni a divatirányzatot, ezért gömbölyű orrformával is készülhetnek.  A fiú és leány lábbelik orr-részén teljes mértékben érvényesülhet a divathatás.

A gyermekláb sajátosságai

A láb bonyolult szerkezete tartja a test tömegét állás és járás közben, ezért a legkisebb rendellenesség vagy sérülés zavart okoz annak működésében.

Nagyon fontos, hogy a gyermekek koruknak megfelelően – lábegészségügyi szempontok figyelembevételével – kialakított lábbelit viseljenek, ugyanis a szerzett lábbetegségek általában már gyermekkorban kialakulnak, amelyek a későbbiek folyamán egész tevékenységükre kihatnak. Éppen ezért már a kisebb elváltozásoknak is fontos szerepet kell tulajdonítani. A legkisebb problémával is célszerű szakemberhez fordulni, hiszen nagyon sok esetben a megfelelő kialakítású lábbeli használata fontos szerepet tölthet be abban, hogy felnőtt korban egészséges legyen a láb.

A szülők sokszor keresik fel a szakorvost, mondván a gyermek lúdtalpas, mivel a talp boltozatát kitöltő zsírpárnát összetévesztik a boltozat lesüllyedésével. A járni tanuló gyermeknél a hosszanti boltozat hiánya normálisnak tekinthető, hiszen ez majd az izomtónus növekedésével fejlődik ki. A járási igénybevételhez szükséges aktív izommunka elősegíti a boltozat kialakulását, ugyanis a terhelés hatására a túlburjánzott zsírpárna idővel eltűnik. Az egészségesen fejlődő láb esetében a gyermek második évében érezhető e hatás.

A korrekcióról röviden

A kisgyermekeknél gyakran előforduló probléma a lúdtalp és a csámpás láb, amely megfelelő lábbeli használatával korrigálható. A gyermeklábfej korrekciója azért szükséges, mert a lábfej befele dől, ezért a belső bokatájra fokozottabb terhelés esik. A sarok alatti zsírpárna gömbölyded, ezáltal a ránehezedő terhelés nem oszlik el egyenletesen.

A lúdtalp és az egyéb lábdeformitások elkerülése érdekében javasolt rendszeres lábtornával és természetes talajon történő mezítláb járással erősíteni a láb izmait. Az egészséges láb kialakulásában fontos szerepe van továbbá annak, hogy szülőként már az első lábbeli kiválasztásánál körültekintően döntsünk, hiszen a megfelelő cipő kiválasztásával segítünk ellensúlyozni és korrigálni a fejlődésben lévő gyerek lábát.

A korrekciós lábbelik a hosszboltozat magasítása révén támasztják a talpat, és anatómiailag megfelelő helyzetbe hozzák a gyermeklábfejet, így csökkentik a lábfej-rendellenességek kialakulásának veszélyét vagy korrigálják a már kialakult lúdtalpat. A supinált lábbelik lényege az, hogy a cipő sarokrésze kifelé döntött – legalább 5 mm-rel. Általában egy döntött sarokéket tesznek a cipő talpának hátsó részébe, mely azt a célt szolgálja, hogy a gyerek bokája ne tudjon befelé dőlni. Ennek következtében korrigálódik a boka és a láb tengelye.

Forrás: nfh.hu

Supinált – kifelé döntött sarokkal készült – gyermekcipőket kizárólag szaküzletekben árusítanak, amelyek modellkialakításukat tekintve biztosítják az egészséges lábfejlődést. Ha korrekciós lábbelit szeretnénk vásárolni gyermekünknek több gyártó és forgalmazó terméke közül választhatunk, melyek közül kiemelnénk néhányat pl.: Salus, Supykids, Szamos, Maus Tanoda.

Melyiket válasszuk?

A gyermek lábbelik felsőrész modellkialakítása nagyon változatos lehet, azonban a vásárlás során ügyeljünk arra, hogy az első négy korcsoportban lehetőség szerint csak szárascipőt, illetve szandál esetében magas kéregrészű terméket válasszunk, amely jól rögzíthető a lábhoz. Tartsuk szem előtt gyermekünk egészséges fejlődését, és amennyiben módunk van rá, vásároljunk jó minőségű terméket. Az olcsóbb lábbelik anyagösszetételüket tekintve többnyire műbőrből, műanyagból készülnek, ezért nem biztosítják a láb szellőzését.

A drágább termékeknél jogos elvárás részünkről, hogy a felsőrész és a bélés anyaga puha, természetes bőrből készüljön. Lábhigiéniai szempontból a természetes anyagok alkalmazása kívánatos, hiszen a természetes bőr nedvszívó, ezáltal engedi szellőzni a lábat, így meggátolja a lábfej izzadását és gombásodását. Amennyiben az anyagösszetételt illetően kétségeink vannak, úgy tájékoztatást nyújt a lábbelin elhelyezett címke, amely jelképekkel vagy szöveges megnevezéssel határozza meg a felhasznált anyagokat.

Néhány jó tanács a vásárláshoz:

  • Olyan bébi, tipegő, kisgyermek és gyermekkorcsoportú lábbelit válasszunk, amelynek orr-része széles.
  • Az előzőek szerinti lábbelik talprésze is – egészen a sarokrészig – a hosszmérethez viszonyítva széles legyen, ugyanis ez biztosítja a láb kényelmes elhelyezkedését.
  • Az összeillesztett alkatrészek egyenletes átmenetet biztosítsanak, valamint a varratok eldolgozása megfelelő legyen, hogy viselésnél ne törje fel se a cipő, se a durván eldolgozott varrat a gyermek lábát. A belső felület tapintásával lehet érzékelni e tulajdonságokat.
  • A lábbeli hajlékony legyen. A sarokrészt leszorítjuk, az orr-részt pedig felfelé nyomjuk: minél kisebb erő szükséges e meghajlításhoz, annál hajlékonyabb a cipő.
  • Az alsórész jól tapadjon a járósíkhoz. E tulajdonságot úgy lehet ellenőrizni, ha sarokrészen egyik kézzel leszorítjuk a lábbelit a járósíkhoz, a másikkal pedig megpróbáljuk elnyomni. Minél nagyobb erő szükséges az elmozdításhoz, annál jobban tapad a talp.
  • Ha a talp ültetett (oldalperemes), ez esetben a lábbeli felsőrészének sérülése nem olyan gyorsan következik be, mint rámás kivitel esetén, ugyanis a gyermekek lába igen aktív, ezért a cipőt mindennek nekiütik, így a lábbeli könnyen sérülhet.
  • Köztudott, hogy a gyermekláb évente esetenként 2-3 nagyságszámot is változik, ennek ellenére mindig olyan lábbelit válasszunk, amely nem okoz járási kényelmetlenséget.
  • Minden esetben lábpróbával győződjünk meg a cipő és a láb megfelelő illeszkedéséről, illetve a méret megfelelőségről.
  • Amennyiben rendellenesség mutatkozik a gyerek lábfején, úgy célszerű korrekciót biztosító supinált cipő viselése, súlyosabb esetekben az egyedileg, méretre készített ortopéd cipők viselése javasolt.
  • Mindig ügyeljünk arra, hogy gyermekünknek legalább két pár cipője legyen, amelyeket váltva tud használni, attól függően, hogy bent vagy kint van rá szükség.
  • A vásárláskor kapott nyugtát, bizonylatot őrizzük meg, mert hibás teljesítés esetén szavatossági jogainkat csak ennek birtokában intézhetjük.
  • Megbízható helyen vásároljunk, ugyanis a piaci árusoknál nem mindig tudjuk érvényesíteni szavatossági jogunkat, és érdemben rendezni minőségi kifogásunkat.