Hogyan éljük túl gyermekkel a hosszú autóutakat?

Közeledik a nyár, ami sok család számára a hosszú autóutat is jelenti mondjuk Horvátország felé. Márpedig egy hosszú autóúton nem olyan egyszerű elfoglalni a gyermeket, pláne úgy, hogy mi se kapjunk lábrázást az egyébként nagyszerű és szeretett Halász Judit lemezeinek százezredik meghallgatását követően. (Személyes példa, ha valakiben kételyek merültek volna fel.) Az alábbiakban adnánk pár tippet arra, miként élhetjük túl a hosszú autóutat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. május 02. Család.hu

Utazzunk alvásidőben

Az autóval nyaralni indulók nagyjából két pártra szakadnak a kérdésben, vannak, akik este indulnak, mondván, akkor kisebb a forgalom, és vannak, akik kipihenten, jó látási viszonyok között, napközben utaznak.

Mi az utóbbi pártján állunk (veszélytelenebbnek gondoljuk ugyanis), ez azonban nem jelenti azt, hogy ne időzíthetnénk úgy, hogy a gyermek délutáni alvása beleessen az utazásba.

Nálunk általában az a megoldás működött, hogy mondjuk egy 6-7 órás autóutat három szakaszra bontottunk, amiből az első két órát elvitte az indulás lendülete, utána pihentünk egy kicsit, a második etapot (vagy nagy részét) a gyermek átaludta, míg a harmadik kétórás szakaszban már lehetett várni a megérkezést. Ez a gyakorlatban délelőtt 10 óra körüli indulást és este 18 órai megérkezést jelentett.

Vigyünk rágcsálni valót

Nem vagyunk lelkes hívei az autóban étkezésnek, de hosszú utakon ez egyrészt majdnem elkerülhetetlen, másrészt lesznek olyan periódusok, amikor még az is jobb, ha a gyermek ezzel foglalja el magát, mint ha nyűgös. Olyasmit válasszunk, amivel hosszan el lehet vacakolni, például mazsolát (csak utána tervezzünk be egy alapos autótakarítást).

Éljenek a hangoskönyvek

Ha már meguntuk a gyermekeknek szóló zenét, vagy általában a zenét, akkor hallgathatunk hangoskönyvet, ha jól választunk, akkor az akár a felnőtteknek is érdekes lehet.

A cikk itt folytatódik!