Hogyan rendezzük át a lakást iskolakezdésre?

Ha a családban lévő gyerek iskoláskorba lép, az addig megszokott élet bizony másik kerékvágásba tér át. A tanulás elkezdésével a gyerek új szokásokat alakít ki, szobája új eszközökkel telik meg, de még ruhatára is kibővül.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. augusztus 29. bencze.aron

Ha a családban lévő gyerek iskoláskorba lép, az addig megszokott élet bizony másik kerékvágásba tér át. A tanulás elkezdésével a gyerek új szokásokat alakít ki, szobája új eszközökkel telik meg, de még ruhatára is kibővül.


Kétségkívül izgalmas időszak, aminek azonban megvan a maga árnyoldala. Hamarosan ugyanis azon kaphatjuk magunkat, hogy alig férünk el reggel a fürdőszobában, a gyermek tornacuccán esünk keresztül az előszobában, és vacsoránál nem tudunk megteríteni az asztalon hányódó füzetektől. A Geppetto Belsőépítész Iroda munkatársa foglalta össze, hogy válhat a káoszból kozmosz.

A nehézségek és a stressz jó része egyszerűen elkerülhető megfelelő szervezéssel, aminek részeként érdemes lakásunk belső tereit is az iskolakezdéshez igazítanunk.

Iskolakezdéskor főként két helyen jelentkeznek nehézségek. Egyrészt a reggeli készülődés terén, amikor a család tagjai versenyt futnak az idővel, hogy beérjenek a munkába, vagy becsengetésre az iskolába. Másrészt, hogy ki kell alakítani a helyet és a megfelelő tárgyi környezetet a tanulás szülte új tevékenységeknek.

Reggeli káosz

Egy átlagos hétköznap a készülődéssel kezdődik, mely az ébredéstől egészen addig tart, amíg a gyerek az iskolai felszerelését magára aggatva kilép a lakás ajtaján. Idáig azonban hosszú út vezet, s ekkora rendszerint a felnőtteknek is indulásra késznek kell lenni. A reggeli készülődés a gyerekszobában kezdődik, és sarkalatos pontja az öltözködés. Sok szülő bármit megtenne, hogy a gyerek ilyenkor fele annyi idő alatt hagyja el szobáját, a jó hír, hogy megfelelő szervezéssel itt is szép eredményeket lehet elérni.

Szortírozzuk a gyermek ruhatárát, hogy a túl régi, túl kicsi, esetleg rég divatjamúlt darabok ne foglalják a helyet. Ezeket megkaphatja a kisebb testvér, vagy felajánlhatjuk jótékony szervezeteknek. Ügyeljünk rá, hogy a ruhák válogatását gyermekünkkel együtt végezzük, így elkerüljük a későbbi nézeteltérést. A megmaradó darabokat csoportosítsuk aszerint, hogy milyen alkalomra veszi fel a gyermek: helyezzük külön a sportruhákat, az iskolai öltözetet, a különböző szabadidős ruhadarabokat, és az elegáns holmikat.

Harc a fürdőszobáért

A gyerekszobából az út a fürdőbe vezet, mely többtagú család esetén kritikus pont lehet a sietős reggeli percekben. Sőt, a fürdőszoba este, fürdési időben ismét erősen igénybe vett helyiséggé válik.

Sok múlik rögtön azon, hogy ki milyen hamar találja meg saját tisztálkodási eszközeit. A kicsiknek inkább alacsonyan alakítsuk ki a tároló helyeket. Választhatunk jelzéssel ellátott kosarakat, vagy színes és mókás, könnyen tisztítható műanyag edényeket a fürdéshez szükséges kellékeknek. A tinik pipere holmijának, frizura és sminkes kellékeinek már magasabban is kialakíthatunk tárolókat, akár egy párhuzamos elrendezésű fehérnemű szekrény egyik polcain.

A gyakran használt dolgokat az ajtó közelébe rakjuk, így gyorsan és könnyen hozzáférhetők lesznek. Ha komolyabb átalakításra szánjuk rá magunkat, érdemes belsőépítész tanácsát is kikérni, nehogy csalódás legyen a beruházás vége.

Sietős reggeli

Azt hinné, hogy miután végzett a fürdőben, nyert ügye van? A helyzet az, hogy egy átlagos család a konyhában tölti a legtöbb időt, és egyúttal ez a leginkább igénybe vett helyiség. Ha a gyerekek  végre az asztalnál ülnek a reggelinél, a szülőkre még vár a kávé és tízórai készítése, az iskolai holmi ellenőrzése, s miközben saját reggelijüket fogyasztják, jó esetben még jut idő arra, hogy három mondatot beszélgessünk is velük.

Sok időt spórolhatunk, ha felkészülünk a gyors és hatékony tálalásra. A gyermekek férjenek hozzá saját müzlis tálkájukhoz, zöld kanalukhoz, vagy dínós késükhöz, így önállóan neki tudnak látni a reggelinek. Legyen elég pohár kéznél, beleértve a kicsik kedvenc bögréjét is. Fókuszpontba kerül a hűtő, amit érdemes a konyha jól megközelíthető pontjára helyezni.

A szülők közlekedési útvonalát (pl. tűzhely – kávéfőző – mosogató) lehetőleg ne keresztezze a gyermekek útvonala (pl. evőeszközök – müzlis polc – hűtő – konyhaasztal). Több gyermek esetén azt is át kell gondolni, hogyan könnyíthetjük meg a család tagjainak áramlását a konyha és a többi helyiség között.

A Geppetto belsőépítészei szerint megoldás lehet a konyha és a nappali egybenyitása, mely az esti órákban is kapcsolatot teremt két helyiségben tartózkodó családtagok között, jóllehet, ez már nagyobb tervezési és kivitelezési ráfordítást igényel. A konyhában előny a tágas ebédlőasztal, melynél kényelmesen elfér az egész család, még akkor is, ha az asztal egy részét elfoglalják a házi feladat megírásához szükséges könyvek, füzetek. Mivel a legtöbb családban a konyhában sok időt töltünk, nem árt, ha gondosan választjuk ki az ebédlőasztalt, hisz a tanulástól az esti borozásig jó esetben itt zajlik az élet.

Az előszobai mizéria

Már majdnem a célegyenesben vagyunk, de ne bízzuk el magunkat. A legnagyobb keresések most jönnek. Ezt megelőzendő, alakítsuk ki lakásunk előszobáját oly módon, hogy minél jobban segítse a család útra kelését. ű

A kulcsok, mobiltelefonok és töltők, iratok számára legyenek kis tároló egységek, hogy minél előbb kézhez kapjuk őket. Legyen elegendő mennyiségű akasztó a gyerekek kabátjának, táskájának, sapkájának, és nem árt, van hova leülni cipőkötéskor. Szoktassuk rá a kicsiket, hogy este tegyék le az előszobában a megfelelő helyre kulcsaikat, tárcájukat, és azokat a dolgokat, melyeket minden nap magukkal visznek, így reggel nem kell keresgélni.