Idén is lesz tűzifaprogram

Egymilliárd forinttal többet szán idén a kormány a hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok számára igénybe vehető tűzifaprogramra.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. szeptember 12. Gyarmati Orsolya

Egymilliárd forinttal többet szán idén a kormány a hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok számára igénybe vehető tűzifaprogramra.


A támogatást feltehetően ebben az évben is az ötezer fő alatti települések igényelhetik. A rendelet várhatóan a következő hetekben lép életbe.

Hárommilliárd forintot fordít idén a kormány a tűzifaprogramra – tudta meg a lap. A döntés értelmében a helyi önkormányzatok szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás összege így egymilliárd forinttal több, mint tavaly volt. Információik szerint a program az elmúlt évhez hasonlóan idén is az ötezer lélekszám alatti településeknek lesz elérhető. A rendelet várhatóan a következő hetekben lép életbe.

Tavaly 1700-nál is több magyarországi település összesen kétmilliárd forint tűzifa-támogatást nyert el, ez az összeg a kétszerese volt az azt megelőző évinek. Az ötezer lakosúnál kisebb települések október közepéig igényelhették a támogatást a szociálisan rászorulóknak, a tűzifát természetbeni juttatásként adhatták a téli fűtési időszakban. A hozzájárulás összegét ki kellett egészíteniük, de a kedvezményezettektől nem kérhettek ellenszolgáltatást.

Arról, hogy a településeken kik részesülhettek a támogatásban, az önkormányzatoknak saját, helyi rendeletben kellett határozniuk. A rászoruló családok legfeljebb két köbméternyi fához juthattak hozzá, vagyis ennek az árával kevesebbet kellett költeniük a téli hónapokban. A különböző szociális támogatási lehetőségek és a közmunkaprogram mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy tovább csökkenjenek a rászorulók terhei.