Igazolatlan óvodai hiányzás esetén nem jár a családi pótlék

A kötelező óvodába járás szeptemberi bevezetésével nemcsak az iskolakerülést, hanem az óvodai mulasztásokat is lehet majd pénzmegvonással szankcionálni - tudta meg a Magyar Nemzet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
óvoda
2015. április 10. Csontos Dóra

A kötelező óvodába járás szeptemberi bevezetésével nemcsak az iskolakerülést, hanem az óvodai mulasztásokat is lehet majd pénzmegvonással szankcionálni – tudta meg a Magyar Nemzet.


Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságért és családügyért felelős államtitkársága a lap érdeklődésére közölte: amennyiben az óvodás gyerek igazolatlan hiányzása meghaladja az öt nevelési napot, a jegyző figyelmezteti a szülőt a mulasztásra, illetve annak következményeire. Ha a hiányzások mértéke ennek ellenére eléri a húsz napot, akkor 2016. január 1-jétől az óvodás gyermekek esetében is lehetőség lesz a családi pótlék folyósításának szüneteltetésére.

Jelenleg 316 ezer gyermek jár óvodába, számuk becslések szerint szeptembertől további 20-25 ezerrel nő, vagyis az intézkedés mintegy 340 ezer gyermeket és családját érinti majd.

A lap beszámol arról is, hogy az idei tanév első felében tovább csökkent az iskolai igazolatlan hiányzások száma, az első félévben csupán 5613 gyermek esetében kellett megvonni az iskoláztatási támogatást, mert ötven óránál többet hiányzott igazolatlanul.