Iskolai igazolások ügye – mit mond a pedagógus?

Több írást is olvastam az elmúlt hetekben arról, hogy a szülők egy része nem ért egyet azzal, hogy az iskolában csupán három napot igazolhat a szülő, a többi hiányzásról orvosi igazolást kell hozni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. május 31. Budácsik Éva

A legfontosabb lenne az iskola, a pedagógusok és a családok közötti aktív és konstruktív párbeszéd. Talán így, egyszer közös lesz az a bizonyos nevező. E mellett a téma mellett se menjünk hát el úgy, hogy mi pedagógusok hallgatunk.

Igen, valóban van korlátozás abban, hogy a szülő mennyi hiányzást hogyan igazolhat, sőt maximálva van az is, hogy egy tanévben mennyit lehet úgy hiányozni, hogy a gyermek „értékelhető” legyen az adott tanévben. Mindez a gyermekek érdekét szolgálja, hiszen akkor tud a tanulmányaival haladni, ha ott van a suliban – és nemcsak a tanulás miatt, hiszen a közösségi élet sem elhanyagolható, annyi minden történik egy kis osztály életében: barátságok alakulnak, komoly társadalmi élet folyik ám!

Viszont sajnos sokan visszaélnek ezekkel az igazolási lehetőségekkel, és nagyon nehéz helyzetbe sodornak minket pedagógusokat. Van, akik egy-egy hiányzás után szóra sem méltatnak, és úgy gondolják, hogy szívességet tesznek nekünk, ha valamilyen módon igazolják a gyerkőc hiányzását. (Megjegyzem, nekünk is kellemetlen ez, nem jó kedvünkből csináljuk.) Mások tényleg hamis igazolásokat hoznak, sőt, volt már olyan is, hogy maga a szülő gyártotta az orvosi igazolásokat, és nem tehettünk semmit ez ellen. Mindez nem a gyerek érdekeit szolgálja, hiszen amellett, hogy lemarad és nagyon nehezen tudja pótolni amit kihagyott, még hazugságra is nevelődik. Azt hiszem ez utóbbi az, ami végképp rossz irány.

Mit lehet akkor tenni? Azt hiszem, mindenre van megoldás, és ennek egyetlen módja az őszinte kommunikáció és a kölcsönön bizalom.

Van, hogy fáradt a gyerkőc. Igen, tudjuk, látjuk. Sőt, van aki hamarabb elfárad mint a többi. Volt és lesz is ilyen. Persze nem lehet heti egy nap „szabit” kivenni erre hivatkozva, de előfordul, hogy a szülő szól, és mi magunk tanácsoljuk, hogy maradjon otthon egy-két napot. Így semmilyen hátrányba nem kerül senki, és örülhetünk, hogy nem egyből megbetegedéssel jelzi a gyermeki szervezet a kimerülést.

Volt olyan is, hogy május végén vagy június első napjaiban nyaralni tudott menni a család. Jött a kérdés: mi legyen? Megoldottuk, elmentek, és semmi probléma nem volt az igazolásokból. Sőt, még le is tudtuk zárni minden tantárgyból, mire megkezdték az előrehozott vakációt. Miért ne mentek volna, ha így jóval olcsóbban ki tudtak jönni? Hogy oldottuk meg? Bejöttek hozzánk, a tanító nénikhez már a tavaszi szünet környékén, és megbeszéltük a helyzetet. Azt nem tudom, hogy ha ez tömeges lenne, mit csinálnánk, de biztosan arra is lenne megoldás.

Aztán vannak wellness hétvégék, családi kirándulások, amiket szintén meg tudtunk oldani, sőt még a leckétől is eltekintettünk. De! Minden esetben előre szóltak az iskolának  a szülők. Hangsúlyozom: előre és nem utólag. Na és őszintén, semmi mellébeszélés.

A betegség igazolásával kapcsolatban olvastam a szülői kritikákat: „Csak megfázott, itthon tartanám, minek orvoshoz menni?” Anyaként átérzem a problémát, főleg most, hogy már kicsit nagyobbak az enyémek is. És a „para-szintem” is csökkent valószínűleg. Mégis, azt gondolom: ha látja orvos azt a gyereket, abból baj nem lehet, hiszen mi szülők sem érthetünk mindenhez.

Tökéletes megoldás nincs, ebben sem. Én mindig azt szoktam kérni a szülőktől: ha bármilyen bosszantó iskolai helyzetet tapasztalnak, mindig jusson eszükbe: nem akarunk rosszat a gyereknek! A pedagógusok nem a szülők ellen, hanem a gyerekekért dolgoznak.

(A szerző pedagógus.)