Járulékkedvezmény a kiskeresetű családokért

Jövőre már az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető az eddigi családi adókedvezmény - számolt be a kormányszóvivő a kabinet legutóbbi, a 2014-es adótörvényekkel kapcsolatos döntéséről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. október 18. bencze.aron

Jövőre már az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető az eddigi családi adókedvezmény – számolt be a kormányszóvivő a kabinet legutóbbi, a 2014-es adótörvényekkel kapcsolatos döntéséről.


Giró-Szász András hangsúlyozta: ezzel az adó-, illetve járulékmegtakarítás a kiskeresetűek esetében a bruttó bér 16 százalékáról annak 33 százalékára emelkedik. Közölte azt is: az intézkedés mintegy 260 ezer családot érint.

A kormányszóvivő a kabinet legfontosabb adópolitikai céljáról, a kiskeresetűek adócsökkentéséről szólva kiemelte: a családtámogatáson keresztül megfelelő alapot kívánnak biztosítani a családtervezéshez és a gyermekvállaláshoz. “A kiskeresetűek adócsökkentése a családi adókedvezményt újabb 260 ezer családra terjeszti ki”, vagyis a gyermekeket nevelő családok teljes körére – hangsúlyozta, hozzátéve: eddig mintegy 600 ezer családot érintett, a jövőben viszont mintegy 900 ezer családra, majdnem 5 millió állampolgárra terjed ki a kedvezmény.

Példák:

Példaként mondta: a két gyermeket nevelő, bruttó 90 ezer forintos összjövedelemmel rendelkező családok havonta 5600 forintos nettó jövedelemnövekedéssel számolhatnak, míg bruttó 110 ezer forintos családi jövedelem esetén 2400 forintnyi többlettel.

Három gyermek esetében, bruttó 100 ezer forintos kereset esetén havi nettó 17 ezer forinttal több marad a családi kasszában, 200 ezer forintos bruttó jövedelem mellett havi 34 ezer forint. Két magyar átlagjövedelem esetén, vagyis bruttó 400-450 ezer forintos összjövedelem mellett 35 ezer forintot jelent a megtakarítás – fűzte hozzá.

2013-ban elérkezett Magyarország ahhoz a ponthoz …

A kormány által elfogadott és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által pénteken az Országgyűlés elé terjesztendő jövő évi adóváltoztatásokkal kapcsolatban azt mondta: 2013-ban elérkezett Magyarország ahhoz a ponthoz, hogy a hazai adórendszerben már nincs szükség további nagy léptékű intézkedésekre, sokkal inkább hosszú távú, stabil intézkedések irányába fordul a magyar adópolitika.

2014 a finomhangolás éve

Az adórendszer szerkezeti átalakítása lezártnak tekinthető – jelentette ki, majd úgy folytatta: 2014 a finomhangolás éve a magyar adórendszer vonatkozásában. “Az előző három év egyértelműen bizonyította az egykulcsos adórendszer eredményességét” – fűzte hozzá -, az egész adórendszer átalakításának köszönhetően az elmúlt három évben 1500 milliárd forintot meghaladó összeg maradt az embereknél.

Közölte azt is: az őszi adóváltoztatások célja, hogy a kiskeresetűek jelentős adókedvezményben részesüljenek, emellett a gazdálkodói környezet működését könnyítő feltételeket kívánja megteremteni a kormány. A kabinet ezzel csökkenteni kívánja az adminisztrációs terheket, segíteni a vállalkozói környezetet. “A kormány nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a jövedelemadók súlyát ne a munkára terhelt adókra, hanem a fogyasztásra, a forgalmi típusú adókra helyezze” – emelte ki, és emlékeztetett arra, hogy a családi adózás bevezetésével évente eddig 180 milliárd forintot hagyott a családoknál az állam, a mostani lépés ezt az összeget növeli.

Áfacsökkentésről

Egy esetleges áfacsökkentést firtató kérdésre a kormányszóvivő azt mondta, hogy a magyar politikatörténetben már találkoztunk áfacsökkentéssel, a 2006-os választások előtt. Szerinte az átgondolatlan változtatásnak semmilyen hatása nem volt, a választásokat követően vissza is vonták – emlékeztetett.

Kijelentette: “nem gondolom, hogy egy megalapozatlan és nem kellő módon előkészített áfacsökkentés bármilyen módon szolgálhatja akár a nemzetgazdaság, akár a fogyasztók érdekeit”. Az adóváltozásokról szólva közölte: nincs adónövekedés a csomagban, és számtalan, külső szervezet által kért egyszerűsítés, módosítás található abban. A szervezetek között említette a borászokat, az iparkamarákat, az ásványolaj-szövetséget.

KDNP: a legnagyobb terheket viselőknek ad kapaszkodót a családi adókedvezmény kiszélesítése

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a családi adókedvezmény kiszélesítése éppen azoknak ad kapaszkodót, akik a társadalom legnagyobb terheit viselik. Ezt a kisebbik kormánypárt közölte pénteken az MTI-vel a vonatkozó kormánydöntésre reagálva. A KDNP üdvözli a kormány határozatát, miszerint a jövőben a kiskeresetű gyermekes családok az eddiginél sokkal nagyobb mértékben tudják igénybe venni a családi adókedvezményt – írták közleményükben.

Véleményük szerint ezzzel megvalósul azon törekvésük, hogy a többgyerekes családok élete könnyebb legyen, és ne jelentsen potenciális elszegényedést a gyermekvállalás. Kifejtették: a demográfiai válságból kivezető utat csak kiszámítható, és a családok helyzetén folyamatosan javító családpolitikával lehet kitaposni. Ezen az úton egy újabb lépés a családi adókedvezmény kiszélesítése. Mint írták, hisznek abban, hogy jó úton halad a kormányzat, miközben a szolidaritás elve mentén segíti a rászorulókat, csökkenti a rezsiköltségeket és orvosolni kívánja a demográfiai válsághelyzetet is.