Jövőre 10 százalékkal több jut családtámogatásra

A jövő évi költségvetésben 10 százalékkal többet fordítanak családtámogatásra, mint az idén – közölte Novák Katalin budapesti sajtótájékoztatóján.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. november 20. Orientpress

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a BabaMama Expón a fontos jövő évi változások között elsőként említette, hogy tovább nő a kétgyermekes családok adókedvezménye.

Mint mondta: január 1-jétől 30 ezer forint havi adókedvezményt kapnak a kétgyermekesek.addiction-support-program-family

A másik fontos változás, hogy megújul, sokkal rugalmasabb lesz a bölcsődei ellátórendszer – közölte az államtitkár. A kormány célja, hogy egyetlen családnál se legyen a munkavállalás akadálya, hogy nem tudják elhelyezni három év alatti gyermekeiket – tette hozzá. Ismertette: a hagyományos bölcsődék mellett mini bölcsődék is létrejönnek, a családi napközik családi bölcsődékké alakulnak és munkahelyi bölcsődék létrehozását is támogatják. Tovább növelik a bölcsődei helyek számát és a dolgozók bérhelyzetét is javítják – közölte.

Fontos előírásnak nevezte, hogy kiterjesztik a bölcsődei ellátás megszervezésének kötelezettségét minden olyan településre, ahol legalább 40 három év alatti gyermek lakik vagy öt olyan gyermek, akiknek szülei igénylik a bölcsődei elhelyezést. Novák Katalin összegzése szerint a családok azt fogják érezni a jövő évtől, hogy egyre több lesz a bölcsőde típusú lehetőség és egyre kevesebb akadálya lesz a gyermekvállalásnak.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az országban egyre népszerűbb a családalapítás, hiszen az elmúlt években 30 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, a termékenységi mutató pedig öt év alatt – 2010 és 2015 között – 15 százalékkal emelkedett.

A cikk itt folytatódik!