A kormány a világ valamennyi magyar gyermekét segítő programot indít

A Kanadában tartózkodó Balog Zoltán miniszter a reformáció emlékünnepségén mondott beszédében megerősítette, hogy a kormány jövőre a világ valamennyi magyar gyermekét segítő programot indít.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. június 09. Origo

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője kanadai látogatásának második napján, csütörtökön, Niagara Fallsban részt vett a reformáció ötszázadik évfordulójának emlékére rendezett magyar ünnepségsorozaton. Huszonnégy lelkipásztor vezetésével több mint háromszáz magyar érkezett Ausztráliától az Egyesült Államokig és Erdélyig, a világ minden tájáról.

Balog Zoltán az MTI-t telefonon tájékoztatva elmondta, hogy a nagy találkozón – amelynek szervezését a torontói magyar közösség vállalta, a magyar Reformáció Emlékbizottságban az amerikai reformátusokat képviselő Vass Zoltán tiszteletes vezetésével – szabadtéri istentiszteletet tartottak, vonulás volt, majd beszédek hangzottak el és koncertmuzsika csendült, Kató Béla, az erdélyi református egyház püspöke pedig ajándékba vitt székely zászlóval örvendeztette meg az egybegyűlteket, akik között reformátusok, katolikusok, evangélikusok, baptisták egyaránt voltak.

A cikk itt folytatódik!