Középpontban a családpolitika!

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint jelentősen segítették a család és a munkavállalás összehangolhatóságát az elmúlt több mint három és fél év kormányzati intézkedései.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
óvoda
2014. február 12. bencze.aron

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint jelentősen segítették a család és a munkavállalás összehangolhatóságát az elmúlt több mint három és fél év kormányzati intézkedései.


Erről Harrach Péter frakcióvezető és Tarnai Richárd, KDNP-s országgyűlési képviselő, Pest megyei kormánymegbízott beszélt szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Harrach Péter a kormányzati ciklus egyik legfontosabb és legsikeresebb, KDNP által kezdeményezett intézkedésének a családi adókedvezményt és annak kibővítését nevezte. 2011-2013 között az adókedvezmény 550 milliárd forintot hagyott a családoknál, és a bővítés újabb 53 milliárdot – tette hozzá.

Kitért a gyed extra és a diplomás gyed bevezetésére, és elmondta: a gyed összegét egyharmadával növelték 2010-2013 között. A kisgyermekes szülők részmunkaidős foglalkoztatása esetén járulékkedvezmény jár, és a munka törvénykönyve rögzíti, hogy a munkáltató köteles részmunkaidős foglalkoztatást biztosítani a munkavállaló kérésére a gyermek 3 éves koráig. Rámutatott: azokban az országokban, ahol a gyermekvállalási kedv magasabb, mint nálunk, nagy figyelmet fordítanak a gyermekek napközbeni ellátására. A frakcióvezető szólt arról, hogy Magyarországon több mint 2 ezer bölcsődei férőhely újult meg és 3112 új létesült. A családi napközikben 3 ezer férőhellyel bővült a befogadóképesség. Jelenleg 1,8 millió nő dolgozik, ami 100 ezerrel több, mint a kormányváltás előtt.

Megemlítette, hogy a nevelőszülői hivatás foglalkoztatási jogviszonnyá vált, és könnyebbé tették az örökbe fogadást. Utóbbinak köszönhetően 15 százalékkal nőtt az örökbe fogadások száma. Harrach Péter szólt a Házasság hete programjairól is, kiemelve, hogy a mostani kormányzati ciklusban némileg nőtt a házasságkötések száma. Tarnai Richárd elmondta: az Európai Unió a család és a munka összeegyeztethetőségének évévé nyilvánította az idei esztendőt. A kormánypárti politikus szerint a kabinet családpolitikájának a lényege, hogy alkalmazkodnak a különböző élethelyzetekhez, ehhez igazítva a jogalkotást. Példaként említette a gyermekek születését, az idősek, betegek gondozását és a fogyatékkal élők helyzetét.

Kitért arra, hogy a Pest megyei kormányhivatalban dolgozók 74 százaléka nő, 56 százaléka családos, és ezen belül 13 százaléknál három vagy több gyermek van. A hozzájuk jelentkezőknek 4, 6 és 8 órás munkalehetőséget ajánlanak fel – jelezte, hozzátéve: a rugalmas munkavégzés is elterjedt náluk. Összegzése szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezekre az intézkedésekre “vevők” az érintettek, és így talán megfordítható lesz az a negatív trend, amely korábban a házasságkötések számánál és a gyermekek számának csökkenésénél jelentkezett.