Megkezdődtek az idegen nyelvi érettségik a középiskolákban

Az angol írásbelikkel megkezdődtek ma az idegen nyelvi érettségik a középiskolákban. Az eddigi tárgyakhoz hasonlóan idegen nyelvből is vannak változások az idén: a vizsga korábbi kilenc témaköre kiegészül egy tizedikkel, a gazdasággal.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. május 11. MTI

A Nemzeti alaptantervhez igazítva az élő idegen nyelvi érettségi vizsga középszintje a Közös Európai Referenciakeret (KER) értelmében a B1 szintnek, az emelt szint továbbra is a B2 szintnek felel meg. Ennek alapján mind a követelményekből, mind a vizsga leírásából kikerültek az A2-re vonatkozó magyarázatok, az A2 szintnek megfelelő feladatok – tette közzé honlapján az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet.

Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc, amelyből az első rész, az “Olvasott szöveg értése” 60 perces, a második rész, a “Nyelvhelyesség” feladatsorának megoldására 30 perc áll rendelkezésre. Az ezt követő szünet után a 30 perces “Hallott szöveg értése” vizsgaösszetevő következik, majd végül az “Íráskészség” 60 perc időtartamú feladatsora.

Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben is felsorolt összetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc. Az íráskészség vizsgarész esetében a feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár – a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszköz nem használható. Az egyes vizsgaösszetevők értékelése emelt és középszinten is független egymástól, és a javítás központilag kidolgozott útmutató alapján történik.