Méhátültetés – a jövő reménye

Hat orvos gyűlt egy elhunyt szervdonor teste mellé. Operálni kezdtek. Először a veséket vették ki, majd a csapat egy másik szervet is eltávolított, egy olyat, amit ritkán vesznek el ki egy donorból. Másfél órával később az egyik sebész kezében egy méhet tartott.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. február 22. Gyarmati Orsolya

Hat orvos gyűlt egy elhunyt szervdonor teste mellé. Operálni kezdtek. Először a veséket vették ki, majd a csapat egy másik szervet is eltávolított, egy olyat, amit ritkán vesznek el ki egy donorból. Másfél órával később az egyik sebész kezében egy méhet tartott.


Mindez egy amerikai kórházban, a Clevelandi Klinikán történt, amely az első olyan intézmény lehet az USA-ban, ahol méhátültetést hajtanak végre egy olyan nőkön, akik méh nélkül születtek, betegség miatt ki kellett operáltatniuk ezt a szervüket, vagy súlyosan sérült a méhük.  

A transzplantáció átmeneti lenne: a beültetett méhet eltávolítanák, miután a nők szültek egy-két gyereket azért, hogy ne kelljen élete végéig szedni a kilökődést gátló gyógyszereket. Jelenleg nagyjából 50 ezer nő lehet potenciális jelölt Amerikában. Ám a beavatkozásnak vannak veszélyei is.

Az átültetett méhhel rendelkező nők várandóssága igen magas kockázatú lenne, hiszen a magzatoknak folyamatosan meg kellene birkóznia az átültetett szerv kilökődését gátló gyógyszerekkel. Jelenleg 9 olyan nőt vizgálnak Clevelandben, akiknek nem lehet gyermekük a méhük hiánya, vagy betegsége miatt. „Vannak olyan nők, akik személyes, kulturális vagy vallási okokból nem fogadnak béranyát, és nem adoptálnak.”, mondta el Dr. Andreas G. Tzakis, a klinika transzplantáció-sebészetének vezetője. „Az a kilenc nő, akikkel elkezdtük a felkészítést, pontosan ismerik a beavatkozás kockázatait és előnyeit. Rengeteg idejük lesz végiggondolni, megoperáltatják-e magukat. A mi dolgunk,hogy a lehető legbiztonságosabbá tegyük a beavatkozást.”

Jelenleg Svédország az egyetlen olyan hely, ahol hajtottak már végre sikeres méh-transzplantációt, méghozzá élő donorból. Eddig kilenc ilyen műtétet végeztek, s négy nő szült is azóta kisbabát. A babák egészségesen, bár koraszülöttként jöttek a világra. Két átültetés nem sikerült vérrögképződés és fertőzés miatt.

A tervek sokakban etikai aggodalmakat vetnek fel, mivel a folyamat könnyen vezethet oda, hogy például szegény sorsú nők felajánlják a méhüket az anyagi juttatások fejében. Az eltávolító műtét során a hüvely egy részét is ki kell venni, valamint egyéb szöveteket, amelyek a méhhez tapadnak. Ami pedig a méhek várományosait illeti, ők nagyon komoly gyógyszerezésnek kell alávetniük magukt, ami egyelőre nem belátható következményekkel járhat a magzatra. Ennek ellenére rengetegen szeretnék elvégeztetni a méhbeültetést.

Egy 26 éves nő, aki méh nélkül született, elmondta: mindig is úgy érezte, senki nem fogja elvenni őt feleségül, hiszen méh nélkül született. Ennek ellenére férjhez ment és két gyermeket fogadtak örökbe, mégis úgy gondolja, ha méhe lehetne és saját gyermeket szülhetne, akkor helyreállhatna az önbizalma…