Menekült gyermekek oktatását támogatja a kormány

A kormány 120 millió, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 85 millió forinttal támogatja a Közel-Keleten menekültként élő gyermekek oktatását - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Veres András püspök, az MKPK elnöke.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. május 24. Gyarmati Orsolya

A kormány 120 millió, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 85 millió forinttal támogatja a Közel-Keleten menekültként élő gyermekek oktatását – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Veres András püspök, az MKPK elnöke.


Balog Zoltán ismertette: a kormány az adományt az MKPK-n keresztül juttatja el a Jordániában, Észak-Irakban és Libanonban menekültként élő keresztény és más üldözött vallási kisebbséghez. Hozzátette: egy gyermek éves taníttatási költsége megközelítőleg háromszázezer forint.

A miniszter elmondta, a kormány azért a katolikus egyházzal együttműködve segít, mert az egyház rendelkezik nemzetközi segítőhálózattal, amelyen keresztül hatékonyan el lehet juttatni a segítséget. Ezenkívül a humanitárius segítségnyújtásnak – az irgalmasságnak – több ezer éves hagyománya van az egyházban, ami biztosítja, hogy nemcsak ott segítenek, ahol kell, hanem “úgy is segítenek, ahogy arra szükség van” – fogalmazott.

Hozzátette: a harmadik szempont a megbízhatóság, az, hogy ha az egyházon keresztül segítenek, biztosak lehetnek abban, hogy azt valóban megkapják a rászorulók.