Milyen egy ideális babaszoba?

Már az áldott állapot idején érdemes elkezdeni a babaszoba tervezését és megvalósítását, hogy az újszülött megérkezése napjára már minden a helyén legyen! Fontos, hogy a kisded birodalmát a szülők együtt vásárolják meg, ezáltal ugyanis az apa és gyermeke közötti kötődés mielőbb kialakulhat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. szeptember 18. bencze.aron

Már az áldott állapot idején érdemes elkezdeni a babaszoba tervezését és megvalósítását, hogy az újszülött megérkezése napjára már minden a helyén legyen! Fontos, hogy a kisded birodalmát a szülők együtt vásárolják meg, ezáltal ugyanis az apa és gyermeke közötti kötődés mielőbb kialakulhat.


Kényelem és biztonság – e két alapelv határozza meg a babszobát, ahol az anyuka a kicsivel kapcsolatos összes teendőt elláthatja, úgy, mint az etetést, a fürdetést, a pelenkacserét, és az öltöztetést. Rendkívül lényeges az is, hogy a szobát napi szinten szellőztessük, de emellett ügyeljünk arra is, hogy a helységben egyenletes, 21-22 fokos hőmérséklet legyen. Főleg télen, a fűtési szezon bevezetésekor ügyeljünk a páratartalomra: lehetőleg a 70 százalék körüli értéket kell megközelíteni. Az újszülött nyalkahártyája nagyon könnyen kiszárad, ha a szoba levegője száraz. Síráskor is sok folyadékot veszít, ezért érdemes teával megkínálni.

Nincs ugyan szükség patikatisztaságra, azonban az alapvető higiénés szabályokat érdemes betartani. Az újszülött érkezése előtt fertőtlenítős vízzel mindent le kell mosni, és ezt az első hónapokban célszerű hetenként rendszeresen megismételni. Amennyiben van rá mód, parkettás szobát válasszunk, amire szőnyeget terítünk, ha ez nem lehetséges, akkor szőnyegpadló esetén is érdemes a tisztítást az érkezés előtt megejteni. A legnagyobb veszélyt a poratkák jelentik, a háziállatokat pedig az első időben mindenképpen ki kell tiltani az újszülött környezetéből.

Színek és bútorok

A babára értelemszerűen hatással lehetnek a falak színei, ezért semmiképpen se használjuk erős színeket, és túlzó árnyalatokat. Miután már az újszülöttek is szeretnek nézelődni, hasznos, ha a falakat különböző mesefigurákkal és mintákkal borítjuk. Tágítja a teret, ha a fal alsó részét sötétebb, a felsőt világosabb árnyalattal festjük meg. Koncentráljunk a pasztellszínekre!

Rendkívül fontos a kiságy kérdése. Nemcsak a stabilitása fontos, hanem az is, hogy ne lehessen apró darabokat kiszedni belőle, amivel megsérthetik magukat az újszülöttek! Rácsos ágy esetében lényeges a rácssűrűség: a csöppség ne tudja beszorítani a fejét, és semmiképpen ne tudjon belőle kimászni. Elhelyezésénél arra kell figyelni, hogy a kiságyat ne érje huzat, és hasznos, ha közvetlenül mellette kap helyet a pelenkázószekrény is, melyre a legalkalmasabb egy többfiókos szekrény lehet. Magassága a csípő magasság érje el, a kismamáknak ez a legideálisabb. A pelenkázáshoz szükséges holmikat könnyen hozzáférhető helyre, a legfelsőbe célszerű helyezni. A közelben legyen egy műanyag zsákkal kibérelt vödör, amibe pelenkázásnál a használt pelenkát lehet dobni. Az egyenes háttámlájú szék mind az anya, mind a baba kényelmét szolgálja majd etetéskor.

Néhány biztonsági szabály

– A bútorok sarkaira helyezzünk sarokvédőket!
– Az elektromos aljzatokat el kell zárni a baba elől – és be is kell dugaszolni
– Minden szabadon lévő kábelt vagy vezetéket rejtsetek el a bútorok mögé vagy a padlózatba.
– Amennyiben a gyerekszoba ablaka alacsony, célszerű biztonsági zárat, esetleg rácsot szerelni rá
– Minden babának szükséges krémet, még hintőporokat is elzárva, a legmagasabb fiókban érdemes tárolni.