Működőképes spermát hoztak létre a kutatók

Egerektől nyert embrionális őssejtekből működőképes spermiumokat hoztak létre kizárólag laboratóriumi körülmények között kínai kutatók. Szerintük úttörő jelentőségű módszerük idővel a férfiterméketlenség kezelésének megoldásához vezethet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egér
2016. február 26. Csontos Dóra

Egerektől nyert embrionális őssejtekből működőképes spermiumokat hoztak létre kizárólag laboratóriumi körülmények között kínai kutatók. Szerintük úttörő jelentőségű módszerük idővel a férfiterméketlenség kezelésének megoldásához vezethet.


A Cell Stem Cell című amerikai szakfolyóiratban közölt eredmények szerint a laboratóriumi körülmények között létrehozott spermiumok felhasználásával egészséges és termékeny egérutódok jöttek a világra, amelyek felnőve ugyancsak egérapák és egéranyák lettek.

A férfiterméketlenség egyik fő oka, hogy a herékben lévő korai hímivarsejtek, az úgynevezett primordiális csírasejtek (PGC) nem képesek sejtosztódás révén működőképes hímivarsejtekké válni.

Számos kutatásban állítottak már elő sikerrel embrionális őssejtekből korai hímivarsejteket, amelyeket azonban be kellett ültetni terméketlen egerek heregolyójába ahhoz, hogy kifejlődött érett spermiumokká váljanak. Az új technika lényege, hogy kihagyva a beültetési fázist a korai hímivarsejtek a természetes szövetkörnyezetüket imitáló laboratóriumi edénykében fejlődnek tovább.

A vizsgálat során a primordiális csírasejtek nem váltak teljesen éretté, de eléggé kifejlődtek ahhoz, hogy képesek legyenek a nőstény egerektől nyert 379 petesejt megtermékenyítésére. A később beültetett embriókból végül kilenc egérbébi született.

Az etikai aggodalmak kivédése

A Nancsingi Orvostudományi Egyetem és a Kínai Tudományos Akadémia Zoológiai Intézetének munkatársai a jövőben más állatok, egyebek közt főemlősök bevonásával akarják tesztelni a módszert a lehetséges kockázatok felmérése érdekében, előkészítve a terepet a humánpróbák számára.

„Amennyiben bebizonyosodik, hogy biztonsággal és hatékonyan alkalmazható az embereknél, akkor a módszerünkkel teljesen működőképes spermát tudnánk létrehozni a mesterséges megtermékenyítési módszerekhez és lombikbébiprogramokhoz” – húzták alá a szakemberek.

Számos amerikai kutató üdvözölte a módszert, az őssejtkutatás terén elért mérföldkőnek nevezve az eredményeket. Ugyanakkor rámutattak, hogy a módszerhez idővel mesterséges pluripotens őssejteket lehetne használni, amelyek az embrionális őssejtekhez nagyon hasonló módon működnek, de bőrsejtekből állítják elő őket, amivel kivédhetőek lennének az embriók használatából eredő etikai aggodalmak.