Mutasd a kosarad, megmondom, van-e gyereked!

Vannak bizonyos élelmiszerek és italok, amelyekről bárki kapásból megmondja, hogy kinek lesznek. Mondjuk, ha egy üveg Hennessy kerül a kosárba, akkor elég biztosak lehetünk benne, hogy felnőtt buli lesz, vagy, például a disznósajtról sem feltételezzük, hogy a három hónapos baba hozzátáplálását kezdik meg vele a szülők.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. február 16. Dívány

A Nutella, habár édes, mégis inkább semlegesnek nevezhető. Tapasztalatom szerint bárki, bármikor szívesen rávetné magát, ha bízhatna benne, hogy valami csoda folytán abban a fél percben, amíg nyalogatja, éppen nem hizlal.

És vannak azok az élelmiszerek, amiket szinte teljesen biztosan csak a gyerekesek vásárolják. Az ilyen magas labdákat, mint mese keksz, kindertojás, nyuszis kakaó, és társai, le sem csapjuk, akkora evidenciák, az érdekes dolgok ezen túl kezdődnek.

Persze előre szólunk, hogy bizonyos hibaszázalékkal dolgozunk, mert mindig vannak kivételek és csodabogarak. Emlékszem például, hogy mennyit nevetgéltünk csoporttársunkon, Gyurin, aki mindig porcukorral kérte a túrós tésztát szalonnapörc helyett. Ja, Gyurival nem az óvodában jártunk egy csoportba, hanem a főiskolán. Szóval simán lehet, hogy felnőtt férfiak élnek-halnak a színes cukorkás krémtúróért, de azért ez nem olyan gyakori.

  1. Ízesített gabonapelyhek. Ezeknek már a dobozán is kis mókus, vagy méhecske van, ami egyértelműen utal a célcsoportra. Másik esetben meg egy karcsú nő, de hát azt már mindenki tudja, hogy a gabonapelyhek túl sok szénhidrátot tartalmaznak, sőt, leginkább cukrot, az meg nyilván az ördögtől való, szóval a felnőttek (és főleg a karcsú nők) inkább lemondanak róluk. A gyereknek meg mindegy, inkább ezt egye, mint éhesen menjen az iskolába/óvodába, mert a rántottát rukkolasalátával nem valószínű, hogy sikerülni fog reggel belé diktálni.
  2. Dino/szívecske alakú panírozott húsok. Persze készséggel belátjuk, hogy vannak felnőttek, akik előszeretettel fejeznek le a tányérjukon egy triceratopszot, sőt, azt játsszák, hogy csak akkor ehetik meg a husit, ha előtte megnevezik a hüllőt, amit formáz, de azért ez elég szélsőséges dolognak számít reprodukciós korban lévő embereknél. Kivéve, ha már van gyerekük, mert akkor ez a normál ügymenet része.
  3. Gumicukor, cukorkák, pillecukor. Az a helyzet, hogy ezeknek a termékeknek nem valami kifinomult az ízviláguk, a színük és a formájuk viszont csábító, egyértelműen gyerekmágnesek. A felnőttekre ez persze semmilyen hatással nincs, ők (de főleg a nagyik) kizárólag orvosi pemetefű cukorkát fogyasztanak, kicsi pléhdobozból. Vagy valami normális csokit vagy süteményt, ami legalább finom, ha már amúgy is nyolcmillió kalóriát tartalmaz.

A cikk itt folytatódik!