Nem azért lesz problémás a gyerek, mert egy szülő neveli

Nem minden családban van két szülő, sőt a KSH adatai szerint az egyszülős családok aránya 20 százalék. Ezek az egyszülős családok is sokfélék,sokféleképpen nevelik a gyerekeiket.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. augusztus 15. Babaszoba
Nehéz megmondani, hogy önmagában az egyszülős család jó vagy rossz a benne élő gyereknek. Nyilván sokkal jobb, ha a szülei elválnak és csak az egyik szülővel él tovább együtt, ha egyébként a szülők együttélése csupa konfliktussal, boldogtalansággal jár. Cziglán Karolina pszichológus szerint a gyerek nem azért lesz problémás, mert egy szülő neveli, hanem a konfliktusos környezet, az érzelmileg labilis szülő teszi azzá.
A pszichológus arra is felhívja a figyelmet, hogy a családok is nagyon sokfélék lehetnek. Szeretünk arra gondolni, hogy a család anya-apa-gyerekek felállást jelent, miközben nemhogy nem mindenhol van kétszülős család, hanem ahol van, ott is sokféle lehet, például nem biztos, hogy vérszerinti szülő(k)ről beszélünk, lehet, hogy azonos nemű szülők nevelik a gyereket. És az utóbbi évtizedben egyre többen vállalnak gyereket egyedül. Így meglehetősen nehéz mindenkire egyformán érvényes választ adni gyerekneveléssel, családi működéssel kapcsolatban.
Sok kutatás foglalkozik azzal, hogy problémásabbak-e azok a gyerekek, akiket egy szülő nevel. A téma iránti érdeklődés jogos, hiszen a magyar családok 20 százaléka egyszülős. A kutatások ellentmondásos eredményre jutnak: általában elmondható, hogy igen, vannak bizonyos problémák, amelyek gyakoribbak, pl. iskolakerülés, szorongás, depresszió, droghasználat, öngyilkosság. A kutatók ugyanakkor arra jutottak, hogy nem az áll a problémák hátterében, hogy egy szülő neveli a gyereket, sokkal inkább az, hogy a válás körül konfliktusok vannak amiben sérülnek a gyerekek.
Ezek a problémák ugyanakkor nem jelennek meg ott, ahol a szülő saját döntéséből vállalt egyedül gyereket. A statisztikák szerint ezek a – többségében – nők az átlagosnál magasabban képzettek, és mivel szabad vállalásról van szó, előre fel tudják mérni a helyzet financiális oldalát – írja a pszichológus.
Mivel válás sincs, ezért az érzelmi nehézségek, a stressz sem jelenik meg a család életében. Ráadásul azok, akik szabadon vállalnak egyedül gyereket, jobban megtervezik a jövőt, kiépíti előre azokat a segítő csatornákat (barátokat, rokonokat), akik majd támogatni tudják őket, tehát sokkal kevésbé érzik magukat egyedül. Ez persze azt is jelenti, hogy előre számol azokkal a nehézségekkel, amelyek felmerülnek akkor, amikor valaki egyedül neveli a gyerekét. Nincs érzelmi gyász, nincs önértékelés megingása és nincs küzdelem, hogy valamit újra fel kell építeni és stabilitást adni a gyereknek – ezek mind jelentkeznek válás vagy haláleset kapcsán.