A nők helyzete a Gulagon – 1. rész
A Gulagra küldött nők aránya jóval alacsonyabb volt a férfiakénál. Ez azt is jelentette egyúttal, hogy nőkből – csakúgy mint ételből, ruhából – mindig hiány mutatkozott. Ezért aztán, noha még kevesebbet értek, mint a férfiak, hiszen munkaerőként jóval gyengébbnek mutatkoztak, a rabok, az őrök és a táborok szabad dolgozói más módon vették hasznukat…
????????????????????????????????????
Azokban a táborokban, ahol női és férfi rabok között viszonylag szabad volt az érintkezés, vagy ahol bizonyos férfiakat átengedtek a női rabokhoz, ott teljesen általános volt, hogy a nők szexuális szolgáltatásokkal „fizettek” egy darab kenyérért vagy azért, hogy könnyebb munkát kapjanak. A szovjet táborvilág hierarchiájában a nőket még a börtönökön belül uralkodó viszonyokhoz képest is extrém módon kínozták és alázták meg nap mint nap.
Egy Gulagra került női rab sorsa az első pillanattól a státuszától és a különböző tábori klánokon belül elfoglalt helyétől függött. A bűnöző csoportokon belül például a főnöknek mindig voltak saját prostituáltjai, akiket adtak és vettek egymás között, illetve, ha a főnök meghalt vagy másik táborba szállították, örökölhette őket egy barát vagy egy testvér.
Miközben számtalan memoárban találhatunk utalásokat a nők embertelen, brutális szexuális kizsákmányolására, számtalan olyan történet is létezik, amely a szerelemről szól. A legtöbb ilyen szerelem úgy kezdődött, hogy egy nőnek a legnagyobb biztonságot az nyújtotta, ha talált magának egy tábori férjet, akit – a Gulag íratlan törvényei szerint – a többi férfi tiszteletben tartott, az asszonyhoz pedig nem nyúltak. Persze korántsem volt ez mindig érzelmi kapcsolat: nagyon sok tiszteletreméltó nő élt így tolvajokkal, rablókkal, gyilkosokkal.
Mások az intim kapcsolatok még szürreálisabb módját választották: voltak olyan táborok, ahol a rabok szinte kivétel nélkül politikai foglyok voltak, akiket teljesen megfosztottak attól a joguktól, hogy levelezhessenek, vagy bármilyen módon kapcsolatot tarthassanak a családtagjaikkal. Az ilyen rabok körében alakult ki az a szokás – legalábbis ott, ahol a férfi és női foglyok egymás közelében éltek – hogy férjhez mentek illetve megházasodtak a férfi-női szakaszt elválasztó falon keresztül, a legtöbbször úgy, hogy soha életükben nem látták egymást. A „szerelmesek” a tábori lelkész előtt hűséget fogadtak egymásnak, a lelkész pedig dokumentálta a házasságot egy darabka papíron.
Forrás: Anne Applebaum: Gulag – A history
