Örömet okozni a legszebb dolog a világon

Közhelyesen hangzik a cím, de nagyon igaz: amikor a minap csillogó szempárok és hálálkodó emberek vettek körül, csak azért mert odaajándékoztam azokat a holmikat, amikre nekem már nem volt szükségesem hatalmas boldogság öntötte el a szívemet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
kutya
2016. december 13. Csontos Dóra

Van pár olyan ügy, amit fontosnak tartok és ezek mellett egész évben kiállok. Ezek közé tartozik a gyermekek támogatása, a menhelyen élő állatok segítése és a véradás. Igyekszem nemcsak a karácsonyra összpontosítani hiszen, aki az ünnepek közeledtével rászorul a támogatásra az egész évben boldogan fogadja a felajánlásokat.

Sokan azt gondolják, hogy csak az segíthet a rászoruló családokon vagy gyerekeken, akiknek rengeteg a fölösleges pénze. Ez nem igaz, én sem tehetem meg, hogy nagyobb összeggel támogassak alapítványokat, de mégis rendszeresen juttatok el adományokat azoknak, akiknek szüksége van rá.

danbo-1870371_1920

Miért gondolom azt, hogy nem a pénz határozza meg azt, hogy segítsünk másoknak? Elárulom!

A véradással kezdem: egy forintomba nem kerül, ha beülök a székbe és hagyom, hogy fél liter vérrel 3 ember életét mentsék meg. Sőt! Még én vagyok az, aki hálából ajándékot kap. A legtöbb helyen jár 500 forint étkezési utalvány, csoki és víz a véradóknak. Számtalan kifogást hallottam már arra, hogy miért nem megy el az ember véradásra: messze van, fél a tűtől, nincs nála a személyije… Én is nagyon félek, és ezt most teljesen komolyan mondom, de ilyenkor szólok, hogy félek, megnyugtatnak és olyan óvatosan szúrnak meg, hogy nem is érzem. Persze nem is nézek oda… Véradásra pedig már a legtöbb helyen lehetőség van: nyári fesztiválokon, főzőversenyeken, városi programokon, de még a plázákban is. És adni öröm, nem csak ajándékot, de vért is. Higgyétek el nekem!

blood-donation-1888787_1280

Menhelyen élő állatok: Nekem van egy kiskutyám, így miatta rendszeresen járunk állateledel boltba, ahol rendszerint van egy adománydoboz, ahova bepakolhatunk bármilyen terméket, száraztápot vagy konzervet, amit a dolgozók bizonyos időközönként eljuttatnak a menhelyekre. Az állatoknak is szüksége van a támogatásra, hiszen ők is fáznak, éhesek és hiába a menhelyen dolgozó önkéntesek munkája, ha ennyire sok a felelőtlen gazdi és a szaporító.

A Dorko a „Loyalty is Royalty” kampányával idén arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy Magyarországon 10.000 vak emberre csupán 120 vakvezető kutya jut a magas képzési költségek miatt. A DRK PROPAGANDA termékek eladása után a nyereség 100%-t ajánlják fel a kutyakiképző központ számára.

Rászoruló családoknak is rendszeresen járok segíteni, és ezt nem azért írom le, hogy menőzzek azzal, hogy mennyire jófej vagyok, egyszerűen csak szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy kifogások helyett a megoldásra, és mások megsegítésére koncentráljunk. A családoknak és gyermekeknek leginkább azzal segítek, hogy a már nem használt játékokat, a még teljesen jó állapotban lévő ruhákat vagy egyéb használati tárgyakat odaadományozom. Ez csak akkor került pénzembe, amikor magamnak megvettem, miért dobnám ki, ha másoknak még tökéletesek és örülnek neki?

A másik lehetőség a támogatásra, amikor civil szervezetek a bevásárlóközpontokban gyűjtenek tartós élelmiszert a családok számára. A hatalmasra megpakolt bevásárlókocsiba ugye belefér 1-2 plusz liszt, étolaj vagy konzerv?

poor-children-1712544_1920

Karácsony közeledtével rengeteg civil szervezet szervez gyűjtéseket és várja az adományokat, ajándékokat. Gondoljunk ezekben – de ne csak ilyenkor – azokra, akiknek nincs. Ahogy a címben is írtam: ha boldogságot okozol másoknak, az a saját életedre is kihatással lesz.

Nézzük – a teljesség igénye nélkül –, hogy kiknek és milyen szervezeteken keresztül juttathatjátok el a rászorulóknak szánt ajándékaitokat:

A Böjte Csaba ferences szerzetes dévai gyermekotthonában nevelkedő fiatalok számára gyűjt karácsonyi ajándékokat. A cipősdobozokat több budapesti helyszínen is gyűjtik, ezek listája elérhető a www.haromkiralyfi.hu oldalon – tudta meg az MTI. Vigh József, a civil szervezet ügyvezető igazgatója elmondta, elsősorban játékokat, iskolai eszközöket, édességet, továbbá tartós élelmiszereket, így cukrot, müzlit, konzerveket, rizst, valamint tisztálkodó szereket, fogkefét, fogkrémet, szappant, papírzsebkendőt várnak a gyerekeknek szánt cipősdobozokba. Akinek van kedve, az ajándékok közé teheti a megajándékozottnak szóló személyes üzenetét is.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány erdélyi otthonait Böjte Csaba ferences szerzetes hozta létre azzal a céllal, hogy a nehéz körülmények között élő családok gyerekeinek, vagy család nélkül élő fiataloknak segítséget nyújtson, biztosítsa iskoláztatásukat.

Az Út a Mosolyért Alapítvány jótékonysági eseményének, az Út a Mosolyért Adventjének célja a Heim Pál Gyermekkórház súlyosan sérült, hosszú ideig, tartósan lélegeztetett betegek ellátásának támogatása; egy új, korszerű lélegeztetési környezet kialakításával. Az alapítvány nemcsak az ünnepek közeledtével, de az év többi napján is igyekszik támogatni a rászoruló gyermekeket és intézményeket.

Az Út a Mosolyért Alapítvány kezdeményezését támogató felajánlásokat a következő bankszámlaszámra tudják eljuttatni: 10918001-00000087-36910019 

Cipősdoboz Akció

Az adventi időszakban a Baptista Szeretetszolgálat idén már 13. alkalommal hirdeti meg a Cipősdoboz Akciót. December 18-ig várják országszerte közel 200 gyűjtőponton a cipős dobozba csomagolt ajándékokat, melyeket munkatársaik és önkénteseik karácsonyig eljuttatnak a rászoruló gyerekekhez. Az adományok célba juttatása és a kampány költségeinek a fedezésére országos gyűjtést is hirdetnek. Akit érdekel, az ajándékok útjáról is tájékozódhat adományozó.

A Mikulásgyár is várja az ajándékokat, amiket december 21-ig Budapesten, valamint további 7 vidéki helyszínen (Kaposvár, Debrecen, Miskolc, Szeged, Nagykanizsa, Szolnok és Zalaegerszeg plázákban) kerül megrendezésre.

Pénzadományokat a Magyar Vöröskereszt 10405004-00026542-00000005 számú számlaszámára lehet utalni, illetve telefonon a 1359-es adományvonalon keresztül, mellyel a rászorulókat hívásonként 250 forinttal támogatják.

present-1880984_1920

A Magyar Református Szeretetszolgálat legfontosabb adventi akciója a szeretetdoboz. „Egy doboznyi szeretet” reményt jelenthet a túléléshez és örömöt a nélkülözések közepette, ezért december 15- ig elsősorban tartós élelmiszert, tisztálkodási- és tisztítószereket tartalmazó Szeretetdobozokat gyűjtenek.

Adományokat gyűjt továbbá a szeretet.éhség és a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány is. Segítségnyújtásra lehetőség van többek között az adventi ünnep idején a Bazilikánál a Szent István téren december 23-ig.

Fontos tudatosítani magunkban, hogy nem csak kapni, de adni is jó! Ne csak az ünnep alkalmával és az adóbevallás idején gondoljunk másokra, hanem az év minden napján. Ha így teszünk, biztosak lehetünk benne, hogy mások mellett a mi hétköznapjainkat is örömtelibbé varázsoljuk.